hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Befejezték a nyomozást a hálapénzt elfogadókkal szemben

A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint 2021 nyarán több betegtől is átvettek hálapénzt az egyik budapesti kórházban, közli a rendőrség oldalán megjelentek nyomán a Népszava.

Mint írják, a nyomozás adatai szerint a két orvos 2021 júniusa és augusztusa között 26 betegtől fogadott el többször hálapénzt, amelyből egyikük asszisztense is kapott. A rendőrök az orvosi rendelőkben tartott kutatás során az íróasztal fiókokban közel kétszáz üres borítékot találtak, amelyek közül számos darabon szerepelt a „köszönettel” szó, illetve az átadó neve is.

Az egyik orvost tizennégy-rendbeli, a másikat tizenkét-rendbeli, az asszisztenst pedig hétrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám érdemi vallomást nem tettek.

A lapnak korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának vezetője arról beszélt, hogy ha egyszer valaki lebukik, nem marad esélye az ismétlésre.

cimkék

hirdetés

Könyveink