hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Bedros: A betegek szemléletének is változnia kell

Elérkezett a szemléletváltás ideje – vélekedik a Magyar Nemzet szerint Bedros J. Róbert, a Dél-budai Centrumkórház miniszterelnöki megbízottja.

Az egészségügyi fejlesztések egyre inkább a digitalizált és robotizált egészséggyárak létrehozása felé tolódnak. A leendő Dél-budai Centrumkórház (DBC) sem lehet meg a legmagasabb színvonalú géppark és informatikai eszközök nélkül, hiszen ezek segítik a betegségek elleni küzdelmet, lerövidítik a betegutakat és a gyógykezelések időtartamát is. De a legmodernebb gépek, a csúcstechnológia sem képes pótolni az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók gondoskodását és figyelmét. A gyógyítás középpontjában mindig az ember áll majd – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a DBC megvalósítását felügyelő, koordináló és irányító miniszterelnöki megbízott.

Bedros J. Róbert úgy vélte: a kormány lépéseinek köszönhetően folyamatosan javulnak a munkakörülmények, jelentős béremelést kaptak az ágazatban dolgozók, jövőre újabb béremelés előkészítéséről is lehet hallani, és épülnek az új kórházak. Ám annak érdekében, hogy az ágazat magasabb színvonalon, hatékonyabban és kevesebb adósságot termelve működjön a jövőben, szemléletváltásra van szükség.

– A következő lépést a szakdolgozóknak és az orvosoknak kell megtenniük. El kell felejtenünk a múlt rendszer egészségügyi dog­máit, melyben a beteg alárendelt pozícióban, kiszolgáltatva küzd a kielégítő ellátásért. Az egészségügyet, ezt a kiemelt, nagy felelősséggel bíró szolgáltatást az állampolgárok adóforintjaiból finanszírozzuk. Ezért nem elegendők a jó körülmények, a modern technológia, itt már betegközpontú gondolkodásra és emberséges, elhivatott dolgozókra van szükség. Szerencsére azt látom, hogy az orvosok és a szakdolgozók nagy része ilyen szemlélettel dolgozik – mondta.

Jelezte: bár a Dél-budai Centrum jelenleg a tervezés stádiumánál tart, de már most érkeznek a megkeresések a hazai és a külföldi kollégáktól, akik szeretnének az egészségügy zászlóshajóján „szolgálni”.

A DBC miniszterelnöki megbízottja szólt arról is, hogy az egészségi állapot javításához a betegek részéről is szemléletváltozásra van szükség. Mint mondta, egy egészségtudatos életmódra nevelő, előre meghatározott tematika szerint felépített, közintézményekben megtartott előadásokból álló szabadegyetem keretében bárki elsajátíthatná mindazt az ismeretet, amely ahhoz kell, hogy sokáig egészséges maradjon.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink