hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Az OPAI-hoz kerülhetnek a Merényi betegei

A Népszava szerint szakemberhiányra hivatkozva számolják fel azt a részleget, amire két éve 69 millió forintot költöttek.

A tervek szerint a közeljövőben a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézet veszi át a Dél-Pesti Centrum Kórházhoz tartozó Merényi pszichiátria betegeit, dolgozóit. A lap információi szerint a Merényi – két éve mintegy 69 millió forintért felújított – pszichiátriai részlegének munkatársai eddig csak informálisan kaptak tájékoztatást a kialakult helyzetről, és arra kérték őket, hogy ne hozzanak elhamarkodott döntést, ne meneküljenek pánikszerűen a kórházból. Az érintettek viszont aggódnak az év végére, legkésőbb kora tavaszra tervezett áttelepítés miatt.

Mint azt többen is elmondták, egyelőre semmilyen konkrét felvilágosítást nem kaptak a kórház vezetésétől, miközben azt hallják, december végén megszűnik az osztályuk. Arról a lap már januárban írt: a Dél-Pesti Centrum Kórház főigazgatója, Vályi Nagy István 2017 szeptemberében a személyi feltételek hiánya miatt maga kért engedélyt arra, hogy a pszichiátrián 64 ágyból 30-on szüneteltethesse a betegellátást.

2017-ben a kórház menedzsmentje még azt mondta: "rendben működnek", a betegek biztonságban vannak.
Csakhogy azóta mindössze néhány orvos maradt az osztályon. Információk szerint a szakemberhiányt az intézmény vezetői extra juttatásokkal próbálták enyhíteni. Az ügyeletet ellátóknak a béren kívül óránként plusz 2500 forintot fizettek. Az új helyen, a Nyírő Gyula kórházban nem fizetnek ennyit.

2015 nyarán az ombudsman határozottan azt kérte, zárják be a részleget, mert az alkalmatlan a betegellátásra.
Az ombudsman látogatásáról készült jelentésben sokkoló körülményekről írtak: a zsúfolt osztályon a radiátorhoz kötözték ki a betegeket, beáztak a helyiségek, a mosdóból kifolyt szennyvíz több kórtermet elárasztott, orvossal alig találkoztak.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink