hirdetés
2018. október. 18., csütörtök - Lukács.
hirdetés

Az önkormányzati választásokig elkészül az új szakrendelő

Az Egészséges Budapestért Program (EBP) keretében összesen 1,3 milliárd forintból fejlesztik a XVI. kerületi, Jókai utcai szakrendelőt.

hirdetés

A beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd, az önkormányzat pedig 120 millió forinttal járul hozzá – jelentette be Szatmáry Kristóf, a kerület fideszes országgyűlési képviselője egy hétfői sajtótájékoztatón. A politikus elmondta, a szakrendelő 1200-1300 négyzetméterrel bővül majd. Olyan szakrendelő fejlesztéséhez ad a kormány támogatást, amely önkormányzati fenntartásban üzemel – jegyezte meg. Mint mondta, bízik abban, hogy a beruházás jelentős előrelépést jelent az ott élők egészségügyi ellátásában.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez elmúlt uniós ciklus 500 milliárd forintos fejlesztési forrásaiból csak a vidék egészségügyi ellátását tudták fejleszteni, a gazdasági teljesítmény révén a következő években a főváros és a központi régió ellátását kívánják újjászervezni. Az államtitkár elmondta, egy tavaly decemberi kormánydöntés értelmében további 18,5 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány az EBP-n belül, így ezzel már 42,5 milliárd forintból tizenhat szakrendelő újulhat meg a központi régióban. "Soha nem látott mértékű fejlesztés indult el 2017-ben Budapesten" – fogalmazott Ónodi-Szűcs Zoltán, hozzátéve, az átalakításoknál messzemenőkig figyelembe vették a szakma és a lakosság igényeit.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere arról beszélt, hogy a kerület évek óta dédelgetett tervei valósulnak meg a szakrendelő bővítésével, amelynek keretében fejlesztik az eszközparkot, és egy helyi életpályamodellt is alkottak. Elmondta, a kertvárosi szakrendelőben új ellátási formák – például mammográfia, kardiológia, gyógytorna, gasztroenterológia – is elérhetőek lesznek a jövőben, így ezekért a vizsgálatokért már nem kell a helyi lakosoknak messzebbre menniük. Bízik abban, hogy a bővített szakrendelőben az ellátás gyorsabb is lesz. A beruházásról szólva Kovács Péter közölte, a közbeszerzési eljárások kiírásával a munkálatok idén nyáron megkezdődhetnek, a tervek szerint a XVI. kerületi Jókai utcai szakrendelő fejlesztése 2019-ben fejeződhet be.

Kiss Marianna, az egészségügyi szolgálat vezetője azt mondta, időszerű volt a szakrendelő bővítése, hiszen 1963 óta, mióta üzemel, csak kisebb szakaszokban sikerült fejleszteni az intézményt. A lakosságszám növekedése is indokolja a fejlesztést, mint mondta, évente 300 ezer orvos-beteg találkozás történik a szakrendelőben. Elmondta, a rendelőben helyet kap majd egy egynapos sebészeti részleg, és az orvosi ügyelet átköltözésével a sürgősségi ellátás színvonala is jobb lesz a kerületben.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink