hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az Európai Bizottság jogi eljárást indított

Magyarország uniós irányelvet sértett 2015-ben, mikor kivette a termékadó-kötelezettség alól a házi gyümölcspárlatokat és a növényi alapú gyomorkeserűt.

 Az Európai Bizottság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint 2011 szeptemberében Magyarország új termékadót vezetett be bizonyos élelmiszerekre. Az adót 2015. január elsején más, alkoholtartalmú italokra is kiterjesztette, kivéve a házi gyümölcspárlatokat és a növényi alapú gyomorkeserűt. A Bizottság indoklása szerint ez az adórendszer kedvez a helyi termékeknek, amellyel Magyarország megsérti az erre vonatkozó uniós irányelvet.

Nemzetgazdasági Minisztérium az eset kapcsán közleményt adott ki, melyben úgy fogalmazott: a kormány elkötelezett a magyar emberek egészségének megőrzése, az egészséges táplálkozás elősegítése iránt. Ezért alkotta meg 2011-ben az egészségkockázatot jelentő termékek adóját, a népegészségügyi termékadót, közkeletű elnevezéssel a chips-adót, és ugyanezek a megfontolások vezették az Országgyűlést akkor is, amikor 2015. január 1-jén kibővítette az adóköteles termékek körét az alkoholos italokkal, főképp a kommersz szeszesitalokkal – tették hozzá.

A magyar kormány álláspontja az, hogy a kérdéses szabályozás nem diszkriminatív, és nincs protekcionista, azaz a hazai termékeket védő hatása sem – jelezték.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink