2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Az egészségügyi dolgozókra nehezedő terhek csökkentése a cél

A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése mellett az egészségügyi dolgozókra nehezedő terhek mérséklése is célja a hétfőn bejelentett új intézkedéseknek, közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Dömötör Csaba szerint a magyar egészségügy felkészült az elmúlt hónapokban a járványhelyzet kezelésére, és Magyarország továbbra is a jobban védekező országok között van: a százezer emberre eső halálozási arány fele az uniós átlagnak. Ennek ellenére szükség van az új intézkedésekre, amelyektől a kormány azt várja, hogy egy-két héten belül csökkentik a fertőzések nagyságrendjét.

Az államtitkár az ellenzéki pártok 11 pontos javaslatáról úgy vélekedett: vannak egyezések a kormányfő bejelentésével, például a sportrendezvények zárt kapuk mögötti rendezése, de nagy különbség, hogy az ellenzék a segélyezési rendszer bővítését szeretné, míg a kormány célzott segítséget kíván nyújtani a bajba jutott ágazatoknak. Ezért csökkentették júliusban a munkaadók adóját, és a hétfői bejelentésben is voltak vállalkozásokat célzottan segítő támogatások.

A koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban arról beszélt: az első szállítmányok decemberben, januárban érkezhetnek meg, ezekkel a veszélyeztetetteket, a krónikus betegeket, időseket, egészségügyi dolgozókat oltják majd be. Az oltás önkéntes és ingyenes lesz.

Dömötör Csaba a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: most gyors döntésekre van szükség, ezt a célt szolgálja a rendkívüli jogrend.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés