hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Az állam finanszírozná az üzemorvosokat

A jövőben az állam finanszírozná és felügyelné a foglalkozás-egészségügyi szolgálatokat, vagyis az üzemorvosokat – tudta meg a Magyar Idők. A kiadásokat a munkáltatók fedeznék egy, a társadalombiztosításon belül erre a célra létrehozott kasszán keresztül.

A fokozott egészségkárosodásnak kitett munkakörökben dolgozók védelme érdekében a társadalombiztosításon belül új, az érintettekre vonatkozó egészségbiztosítási ág kidolgozása is szerepel a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő intézkedéscsomag tervei közöttmondta a Magyar Időknek Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Az új rendszer lényege, hogy a dolgozó egészségét tartósan megkímélje a munkáltató, miközben elkerülhetetlen, hogy bizonyos munkahelyeken az alkalmazottak ki vannak téve káros hatásoknak. Palkovics Imre rámutatott: alapvető fontosságú, hogy a jelenlegi társadalombiztosítási rendszerbe egy olyan biztosítási formát rendeljen a kormány, amely állami garanciavállalással működtetné a foglalkozás-egészségügyi szolgálatot. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvost – korábbi elnevezéssel üzemorvost – a ma többségében a munkaadó által megbízott magáncégek helyett az állam finanszírozná egy, a társadalombiztosításon belül elkülönített kasszából. A fedezetet továbbra is a munkaadók állnák, de a jelenlegi gyakorlattal ellentétben nem állnának közvetlen jogviszonyban a foglalkozás-egészségügyi szolgálatokkal.

A Munkástanácsok vezetője rámutatott: a mai rendszerből nem zárható ki a részrehajlás, mivel a munkahelyi orvost az adott vállalkozás kéri fel és fizeti, nincs garancia arra, hogy a munkavállaló valóban megkapja a szükséges védelmet.

A lap írt róla először, hogy egy speciális, az egészség védelmének alapelvén nyugvó rendszer váltja hamarosan a 2015-ben megszűnt, egyébként elavult feltételekkel működő korkedvezményes nyugdíjat. Ennek alapja, hogy a korábbi, mindenkire érvényes szabályok helyett a munkahelyek egyedi adottságait központi irányelv szerint felmérjék. A foglalkoztatás-egészségügyi szolgálat pedig figyelemmel kísérné a körülményeket, valamint a dolgozók egészségi állapotát.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink