hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Átvilágítás után már csak a kormánynak kéne lépnie

Megteremti az egészségügyi rendszer átalakításának és tervezésének alapjait a minap napvilágot látott jelentés, már csak politikai akarat kellene annak megvalósításához, írja a Kettős Mérce.

Az egészségügy jövője szempontjából reménykeltő folyamat ért a végéhez az elmúlt hetekben. Elkészült a magyar egészségügyi rendszer 2013-2015-ös időszakának átfogó teljesítményértékelése, és napvilágot látott az erről szóló tanulmány. A jelentés sajtóvisszhangja elsősorban annak negatív elemeire koncentrált, érthető módon, emlékeztet a lap, majd a többi közt megjegyzi: az adathalmaz olyan kincs, aminek sok más, akár nálunk fejlettebb egészségügyi rendszerű ország is örülne – igazán nagy szó, hogy végre használjuk az értékeléshez-tervezéshez!

Mint írják, a jelentés egyértelműen kimondja, hogy „a költségvetési fenntarthatóság szempontjából csekély teherként jelentkező alacsony kormányzati kiadások a hatékonyság és a potenciális egészségnyereség elérésének akadályai is lehetnek”, magyarul: a sokszor emlegetett, nemzetközi viszonylatban is rendkívül alacsony, 4,5% körüli közkiadási szint már nem értelmezhető spórolásként, hanem akadálya a hatékonyságnak és annak, hogy az egészségügyi rendszer a lehető legmagasabb szinten termeljen jólétet a társadalom számára; illetve azt, hogy a „egészségügyi rendszer teljesítménye igazságossági szempontból nem függetleníthető annak tágabb gazdasági-társadalmi kontextusától”, vagyis a jelentés egyértelműen kimondja azt, hogy az egészségügyi rendszer teljesítménye szorosan összefügg más alrendszerek működésével, kölcsönhatásban áll foglalkoztatáspolitikával, szociális ellátórendszerrel, oktatási rendszerrel stb..

Nem feltétlenül új információk ezek, bár az alátámasztásuk ezzel a jelentéssel, ezzel a statisztikai háttérrel nagyon jelentős súlyú. Ennek alapján valóban elindulhatna egy tervezési folyamat, ha a politikai hatalom célja ez lenne.

(forrás: Kettős Mérce)
hirdetés

Könyveink