hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

ÁSZ elnök a vödörfoltozásról

A kórházi szféra sorozatosan megsérti a közpénzek kezeléséről szóló előírásokat, mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

– December végén kormányhatározat jelent meg az egészségügy finanszírozásának átalakításáról. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) régóta vizsgálja az ágazat és az egyes intézmények pénzügyeit; egy tavalyi elemzésében arra jutott, hogy az egészségügyi ellátórendszer finanszírozása a jelenlegi formájában nem fenntartható. Adódik a kérdés: hogyan értékeli a kormány határozatát?

– Elöljáróban elmondanám, hogy az Állami Számvevőszéknek törvényben meghatározott feladata, hogy támogassa a közpénzügyek javítását. Ennek érdekében a jelentéseink mellett tavaly 32 nyilvános elemzést is készítettünk, ezek közül több is az egészségügy területét értékelte. Az ÁSZ elemzői egyebek mellett arra a következtetésre jutottak, hogy szükséges nemcsak az egészségügy finanszírozásának, de az ellátórendszer struktúrájának az átalakítása is. Ezért indokoltnak és időszerűnek tartom a kormányhatározatban foglaltakat.

– Miképpen lehetne összefoglalni azokat a problémákat, amelyeket az egészségügy pénzügyeinek elemzésekor érzékelt a számvevőszék?

– Ez ügyben fontos tudni, hogy az alaptörvény előírása szerint a közpénzekkel – így természetesen az egészségügyre fordított forrásokkal is – törvényesen, célszerűen, eredményesen, átláthatóan kell gazdálkodni, e gazdálkodásnak pedig elszámoltathatónak, kiegyensúlyozottnak és fenntarthatónak kell lennie. Összefoglalóan azt mondhatom: az ÁSZ elemzői arra világítottak rá, hogy az egészségügyi rendszerben, illetve annak finanszírozásában nem érvényesültek megfelelően ezek a közpénzügyekkel kapcsolatos alapelvek. Hozzáteszem, sem az ellátás struktúrájánál, sem a finanszírozás szabályaiban nem történt az utóbbi időben olyan mértékű változtatás, amelyet a minőség- és költségmérés, valamint a hatékonyságnövelés követelményei indokoltak volna, vagy ha voltak is módosítások, azok nem épültek be a finanszírozás rendszerébe.

(...)

– Ehhez képest a közbeszédben igen gyakran hangzik el, hogy kevés a pénz az egészségügyben.

– S akik ezt mondják, honnan tudják? Ezt ugyanis ma nem lehet szakmailag megalapozottan megítélni, de természetesen mindig lehet több közpénzért lobbizni. Egyes területek vagy intézmények bizonyára igényelnek többletforrásokat, indokolt a finanszírozás átalakítása, ugyanakkor a hangsúlynak a hatékonyságon és a fenntarthatóságon kell lennie, ehhez pedig mindenekelőtt átláthatóságra és elszámoltathatóságra van szükség. A több pénz önmagában nem oldja meg a problémákat. Be kell foltozni a lyukakat a vödrön, utána lehet gondolkodni azon, hogy mennyi vizet öntsünk bele.

– A számvevőszék szerint mely területeken van szükség beavatkozásra?

– Elemzésünk szerint az egészségügyi rendszer eredményesebb működését segítheti elő, ha mérik az ellátások minőségét, szétválasztják az egyes vészhelyzeti ellátóintézmények elemi állandó és változó kiadásait, és ezt szempontként beépítik az egészségügyi finanszírozás szabályozásába. Emellett a mért ellátási kiadások képezhetik az alapját annak, hogy hol szükséges változtatás az egészségügyi rendszerben vagy hol kell új irányt szabni a fenntarthatóságért. A hatékony ellátási struktúra, a valós költségeken alapuló finanszírozás, az átlátható kórházi gazdálkodás, valamint a megerősödő felelős vezetés segítheti elő a kórházi adósságállomány újratermelődésének megakadályozását, az évenkénti sokmil­liárdos pénzügyi konszolidáció elkerülését, azaz a fenntartható működés elérését. A vészhelyzeti betegellátás megerősítése prioritást kell hogy jelentsen, a sürgős eseteket ugyanis mindenkor el kell látni, ezt pedig finanszírozni is szükséges. Végezetül – amint azt már kiemeltem – az alaptörvény gazdálkodási alapelveinek fokozott érvényesítése a szabályokban elengedhetetlen a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál és a finanszírozási rendszer egészét tekintve is. A törvényeket ugyanis mindenkinek be kell tartania, az egészségügy szereplőinek is. Úgy vélem, ezen a területen is eljött az ideje a rendcsinálásnak.

A teljes interjút a Magyar Nemzet közli.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink