hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Arany Alkony-ügy: félnek a lakók

Az Arany Alkony Idősotthonok lakói szerint nem igazak a médiában elhangzott, az intézmények munkatársait ért vádak.

A XV. kerületi Bánkút utcai idősotthonban tartott, fórummá alakult sajtótájékoztatón – melyen nagy számban részt vettek az otthonok lakói és képviselői – a médiát hibáztatták a kialakult helyzetért, és kiálltak az intézmények munkatársai mellett. Több lakó a rendezvényre meghívott újságírókat arra kérte, "foglalkozzanak mással", ne az ő életükkel. Szavaik szerint megszűnt a korábbi nyugalmuk, most félnek, és ami most körülöttük történik, az az egészségükre is kihat.

Mások, tapssal kísért felszólalásukban azt hangoztatták, nem mozdulnak, nem mennek az otthonokból sehová. Kissné Szerémi Ágnes, a 320 idős embert ellátó XV. kerületi intézmény vezetője azt kérte az újságíróktól, járják be az intézményt, beszélgessenek az ott lakókkal, és vigyék jó hírüket a közvélemény felé.

Lendvay Erzsébet, az Arany Híd Nonprofit kft. ügyvezetője, aki 14 éve az otthonban dolgozik, felháborítónak mondta, és visszautasította a dolgozókat ért vádakat. Az ügyvezető halálozási adatokkal is megpróbálta alátámasztani cáfolatukat, miszerint intézményükben a lakók "nem maradnak sokáig", azaz idő előtt halnának meg. Hozzátette, a mai napig vannak szabad férőhelyeik, és nem is érdekeltek abban, hogy kevés lakójuk legyen.

A rendezvényen felszólalt az otthonoknak helyet adó, azokat részben tulajdonló Medicatus Kft. ügyvezető igazgatója is. Fülöp Róbert elmondta, a cégcsoport legfőbb tulajdonosa egy lichtensteini cég, amely felé azonban, szavai szerint külföldre, semmilyen jogcímen soha nem fizettek ki pénzt. Közölte, a négy tulajdonos cég közösen létrehozott egy Arany-Híd elnevezésű nonprofit kft-t, amely szeretné az idősotthonok további ellátását biztosítani.

Emlékeztetett arra, hogy a korábbi fenntartóval, a Kálvin János Presbiteri Misszióval tavaly felmondták az ingatlanok bérleti szerződését. Felidézte, másfél-két éve foglalkozik a sajtó intenzívebben az idősotthonok ügyeivel, a probléma forrása pedig szerinte az alulfinanszírozottság. Közölte, a szociális törvény erősen differenciál a különböző fenntartó-típusok között, így például egy kft 30 százalékát kapja meg a normatívának, egy nonprofit társaság a 100 százalékát, míg egy egyház a 195 százalékát. Ez - mutatott rá - 6,5-szeres különbséget jelent ugyanazért az állami feladatnak ellátásáért.

2011. július 1-jétől az említett misszió nem minősül egyházi fenntartónak finanszírozási szempontból, ezért a költségvetéséből mintegy 800 millió forintot vesztett el, és így már nem tud bérleti díjat fizetni az épület tulajdonosainak. A jelenlegi intézményfenntartó misszió anyagi ellehetetlenülése miatt ők nem kötöttek velük bérleti szerződést, ezért a működési engedélyük legfontosabb tárgyi feltételei, az intézmények nem állnak a rendelkezésre, továbbá már a személyi feltételek sem biztosítottak. Utalt arra is, hogy a fővárosi kormányhivatal visszavonta a misszió működési engedélyét, de ennek végrehajtását az év végéig felfüggesztették. Szavai szerint így mostanra ex-lex állapot alakult ki azzal, hogy van ugyan fenntartó, de annak nincs érvényes működési engedélye.

Közölte, ha ez a helyzet nem változik, akkor 2012. december 31-én a fővárosi önkormányzatnak kell az ellátási kötelezettséget átvállalnia. Az önkormányzat azonban nem szeretné ezt felvállalni, és írásban is deklarált szándéka szerint megszüntetné az Arany Alkony otthonokat, a lakókat pedig elköltöztetné más intézményekbe. Szerintük a középtávú megoldás az, hogy az Arany Híd nonprofit kft kapna működési engedélyt. Közölte, az őket ért vádakkal szemben jogi lépéseket kívánnak tenni.

Véleménye szerint az állhat a médiában tapasztalt támadások hátterében, hogy vannak olyan érdekcsoportok, melyek érdeklődnek az intézmények felvásárlása iránt, és vannak köztük, akik kapcsolataikkal, hatalmukkal visszaélve gyakorlatilag ingyen akarnak az intézményekhez hozzájutni.

(forrás: MTI / Híradó)
hirdetés

Könyveink