hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Amíg nem lesz egyezség, egészségfejlesztésre sem jön pénz

Tove Skarsteint, Norvégia budapesti nagykövetét szólaltaja meg a NOL miután a kormány egy KEHI-vizsgálattal igyekszik nyomást gyakorolni a több egészségügyi fejlesztést is finanszírozó Norvég Alapra.

„Nem a magyar kormánynak vannak problémái a Norvég Alappal, hanem a norvég kormánynak a magyar fél szerződésszegő magatartásával” – jelzi saját álláspontját a régóta húzódó konfliktussal kapcsolatban Tove Skarstein nagykövete a lapban.

Amikor a beszélgetésben odáig jutnak, hogy mi lehet a konfliktus feloldása, illetve eljuthat-e odáig, hogy a Norvég Alap befejezi magyarországi tevékenységét, így fogalmaz:

– A jelenlegi helyzet, vagyis a kifizetések felfüggesztése mindaddig fennmarad, amíg nem születik megnyugtató és mindkét fél számára elfogadható, a kétoldalú szerződéseknek megfelelő megállapodás a nemzeti kapcsolattartóról. Mindez azonban a Norvég Civil Alapot és a Regionális Környezetvédelmi Központ által működtetett klímaalkalmazkodási programot nem érinti, ott továbbra sincs fennakadás a támogatások folyósításában – tette egyértelművé Tove Skarstein, azt is hozzátéve: reméli, hogy a kormány mielőbb visszatér szerződésekben rögzített egyeztetési és működési normákhoz, mivel a felfüggesztés olyan projekteket – például innovációs, népegészségügyi, kulturális örökségvédelmi és ösztöndíjprogramokat – érint, amelyeket mindkét fél hasznosnak és a véleménykülönbségtől függetlenül támogatandónak ítélolvasható a nol.hu-n.

(forrás: NOL)

cimkék

hirdetés

Könyveink