hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Alázzák a rokkantakat

A legegyszerűbb orvosi vizsgálatok, illetve megalázó ellenőrzések alapján dől el a rokkantak további sorsa. Legalábbis ezt mondta a Népszavának egy nyolc éve munkaképtelen nő, aki szerint a szakértői határozat még az elsődleges betegségét sem tartalmazza. Az elmúlt években hiába esett át több műtéten, az új orvosi vizsgálat szerint ő most egészségesebb, mint korábban bármikor. Sokakkal együtt hónapokig egyetlen forint ellátást sem kapott.

Ellenőrizte, hogy valóban használ-e betétet, és megmérte a vérnyomását – ennyit tett a rokkantsági felülvizsgálaton az orvos, és megállapította, hogy a magas vérnyomása miatt agyi infarktuson is átesett, asztmás, súlyos vizelet- és széklettartási problémával küzdő, hallókészülékkel élő, ér- szív- és izületi betegséggel élő győri nő rehabilitálható, vagyis dolgozhat. A korábban betanított munkásként, szövőnőként is dolgozó, egyedül élő 53 éves beteg ezt a Népszavának mondta el, miután megkapta a másodfokú eljárás eredményét, amely egyébként már rokkanttá nyilvánította.

Mivel 14 éves kora óta dolgozott, 30 év munkaviszonya van, ám nyolc éve olyan állapotba került, hogy már képtelen volt vállalni a hosszabb utazással is járó munkát – mondta. Korábban, február végéig 70 ezer forintos rehabilitációs járadékból élt. Ezt az ellátást azonban megszüntette a kabinet, így tőle is megvonták a pénzt. Vizsgálatra csak májusban kellett mennie, ám márciustól már egyetlen forintot sem kapott. Az elsőfokú eljáráson ellenőrizték a betétjét, a vérnyomását és a fülhallgatóját. Ez alapján minősítette az orvos rehabilitálhatónak, és az ellátását 37 ezer forintban állapította meg, amit visszamenőleg ugyan, de csak júniusban kapott meg. A beteg nő fellebbezett, így júliusban újra megvizsgálták.

A másodfokú eljáráskor egy szívizomműtét előtt állt, és az orvos is elismerte, hogy "nem néz ki túl jól". A doktor megmérte a vérnyomását, majd a "szociális szobába" küldte beszélgetésre. Ott egyebek között azt kérdezték tőle, mi a jövőképe, beszélget-e a szomszédokkal, és mivel tölti a napjait. A végeredmény részben pozitív lett, rokkantnak minősítették, vagyis nem kell dolgoznia. Ám a szakértő véleményen éppen az elsődleges betegsége, a súlyosan magas vérnyomása nem szerepel, és az orvos az agyi infarktust sem tartotta fontosnak megemlíteni.

Viszont alacsonyabb százalékra minősítették a betegségét, vagyis a nő az új szakértői jelentés szerint most egészségesebb, mint két éve. Rokkantsági ellátása 55 ezer forint lett, vagyis 15 ezer forinttal kap kevesebbet, mint az elmúlt években.

A kormány 2012-től alakította át a rokkantnyugdíj rendszerét arra hivatkozva, hogy a korábbi mechanizmus nem ösztönözte az érintetteket a munkavállalásra, a nyílt munkaerőpiacra való visszatérésre.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink