2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Aki értesítést kap, vegyen részt a szűrőprogramban!

A koronavírussal kapcsolatos szűrőprogramban való részvételre buzdított Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az országos programba véletlenszerű kiválasztással csaknem 18 ezer embert hívtak meg.

Merkely Béla elmondta: a négy egyetem – Semmelweis Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és Pécsi Tudományegyetem  által végzett országos reprezentatív járványügyi kutatás egy tudományos vizsgálat. Ilyen típusú vizsgálat még nem történt a világon, így ez lesz az első, teljes országot lefedő szűrési program.  A szűrőprogramba a feltételezett fertőzötti arányból kiindulva 17 780 embert hívtak meg véletlenszerűen kiválasztva, ők életkorra, nemre és regionális elhelyezkedésre vonatkozóan is reprezentálják a magyar társadalmat. Így a vizsgálat eredménye alapján arra lehet majd következtetni, hogy a különböző társadalmi rétegekben mekkora lehet a fertőzöttség aránya Magyarországon  mondta.     

Kiemelte: a közvetlen víruskimutatáson kívül vért is vesznek a kiválasztottaktól, amiben az ellenanyag jelenlétét vizsgálják. Azért pedig, hogy minél pontosabb képet kapjanak a népesség rizikófaktorairól, ötven kérdést is feltesznek a programban résztvevőknek.     

Fontos tudni, hogy a kiválasztottak mintegy 5001000 honfitársukat is képviselik a vizsgálatban, ezért Merkely Béla arra kért mindenkit, aki értesítést kap, menjen el a szűrésre, vagy tegye lehetővé, hogy a szakemberek az otthonában végezzék el azt, hogy minél pontosabb kép alakulhasson ki a magyar társadalom koronavírus-fertőzöttségéről. Lehetséges például, hogy a vércsoport is befolyásolhatja a vírusnak való kitettséget, vagy a szövődmények kialakulását. Egyes kínai és amerikai adatok azt mutatják, hogy a 0-s vércsoport egy kis védettséget jelent, az A-s vércsoportúaknál pedig kicsit nagyobb a kitettség, de az országos szűrőprogramban számos más lényeges paramétert is vizsgálnak, hogy teljes képet kapjanak a magyarországi helyzetről mondta Merkely Béla.

A rektor az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány első hulláma, úgy tűnik, szépen lassan lecsendesedik, várhatóan az új fertőzöttek aránya tovább csökken. Ezzel együtt fontos, hogy a magyar állampolgárok továbbra is tartsák a távolságot, a higiéniai szabályokat. Merkely Béla azt mondta, a nyár nem kedvez a felső légúti megbetegedéseknek. A szabadban nem, a zárt közösségekben, például idősotthonokban, még akkor is terjedhet hívta fel a figyelmet. Ősszel ismét jobban terjedhet a betegség, de hogy mennyire, az sok mindentől függ  közölte.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés