hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Akár nyolc évet kell várni a gyerekeknek fogszabályozásra

Több állami támogatással dolgozó fogszabályozó fogorvosra lenne szükség, mondta Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a Növekedés.hu-nak.

Annyira kevés fogszabályozással foglalkozó fogorvos dolgozik államilag finanszírozott rendelőkben, hogy akár 6 évbe is telhet, mire sorra kerül egy gyerek. Az a szülő, aki ezt nem akarja kivárni, annak viszont azzal kell számolnia, hogy 400 ezer forintnál olcsóbban nem ússza meg, de akár egy-másfél milliót is a fogorvosnál hagyhat.

Hat-nyolc év – ennyit kell várakoznia egy gyereknek tb-támogatott fogszabályozásra jelenleg az ország (fogorvosokkal egyébiránt az átlagosnál is jobban ellátott) nyugati felében, és ennél is hosszabb a várakozási idő például Komárom-Esztergom megyében, ahol egyetlen fogszabályozó fogorvos dolgozik, Tatabányán.

Nógrádban viszont, ahol a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisa szerint egyetlen olyan fogszabályozó fogorvos sincs, aki tb-finanszírozott betegeket ellátna, így ott legfeljebb magánrendelőbe mehetnek azok a szülőknek, akik ezt egyáltalán megengedhetik maguknak.

Makai Attila fogorvos, aki állami és magánpácienseket egyaránt ellát két városban is, a Növekedés.hu-nak azt mondta: Keszthelyen és Nagykanizsán most hívják be a fogszabályozásra 2016-ban előjegyzett gyerekeket, az új érdeklődőknek viszont csak nagyjából 2030-ra (!) tudnak időpontot adni. Mire egy gyerek megkaphatta a fogszabályozóját, már a koronavírus-járvány előtt is beletelt 3-4 évbe, de a pandémia drasztikusan megnövelte a várakozási időt, mert sokáig zárva kellett tartani a fogászati rendelőket, illetve csökkentett kapacitással működhettek csak. Közben a kórházak, ahol sok esetben a röntgen készül, értelemszerűen a Covid-ellátásra rendezkedtek be.

Az is nehezítette a helyzetet, ha valahol a fogorvos, vagy a fogtechnikus, maga a gyerek lett covidos, vagy csak karanténba került. Emiatt nem vagy alig lehetett új pácienseknél a fogszabályzást megkezdeni, csak folytatni a már elkezdett eseteket. A visszahívási ciklus fogszabályozásnál 4 és 12 hét között változik, de mivel eleve tele a naptár, nagyon nehéz időpontot adni, most, február második felében is már legfeljebb áprilisra van hely – magyarázta Makai Attila. 

A jelenlegi helyzetet előidéző alapprobléma már a járvány előtt fennállt, ez pedig nem más, mint hogy nagyon kevés fogszabályozó fogorvos vállal állami pácienseket, mert egyszerűen nem éri meg nekik.

Egy rögzített fogszabályzónál akár a négy-ötszörösét, egy kivehető eszköznél a két-háromszorosát is megkeresheti egy orvos annak, mint amit a NEAK-tól kap. Az állami fogászatokon ugyanis a fogszabályozással kapcsolatos orvosi munkáért 18 éves korig nem kell fizetnie a betegnek, csak a fogszabályozó eszközért számolnak fel részleges térítési díjat. A fogszabályozó típusától,a felhasznált anyagok árától függően ez nagyságrendileg 100-tól 300 ezer forintig terjedhet, míg a magánellátásban, ahol mindenért fizetni kell, 400 ezer forint alatt már nem nagyon csinálnak az országban sehol sem fogszabályozást. Budapesten vagy a nagyobb városokban a komplikáltabb kezelések akár az egymillió forintot is elérhetik, illetve meg is haladhatják – magyarázza Makai Attila.

Hozzá hasonlóan Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi alelnöke is úgy gondolja, hogy mivel a várólista mindig kapacitáshiányt jelez, a jelenleginél vonzóbbá kellene tenni a fogszabályozó fogorvosok számára az állami praxisokat. Ma azonban a megbízási szerződéssel dolgozó fogszabályozós fogorvosok például nem tudnak együttműködni a fogorvosi praxisközösségekkel, mert erre a jogszabály nem ad lehetőséget, holott ez egyrészt igazi szolgáltatói portfolióbővítést jelentene, másrészt nem részesülhetnek abban a 80-100 százalékos bértámogatásban sem, amit a teljes állásban dolgozók a praxisközösségekben igénybe vehetnek.

Mindenképpen több állami támogatással dolgozó fogszabályozó fogorvosra lenne szükség, mert az igény az évtizedekkel korábbinak a többszörösére emelkedett, miután egyre többen látják, mennyire fontos a boldoguláshoz a rendezett fogsor is. Igaz, hogy mint Makai Attila fogalmazott, a kusza fogsor nem akut probléma, ebbe senki nem hal bele, de azért tudni kell, hogy a torlódott fogakat nehezebb tisztán tartani, ezért könnyebben szuvasodnak, vagy, ha rossz a harapás, akkor a rágás során a fogak tartószerkezete leépülhet, ami fogínysorvadást okozhat.

(forrás: Növekedés.hu)
hirdetés

Könyveink