hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

ÁEEK: korai lenne a személyi konzekvencia

A múlt hét pénteken megszületett közbeszerzési döntőbizottsági határozat ügyét az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) nem tekinti lezárt ügynek, élni kíván a bírósági felülvizsgálat lehetőségével, ennek megfelelően belső vizsgálatról vagy személyi konzekvenciákról korai lenne beszélni.

Különösen az uniós forrásokból megvalósuló, országos lefedettségű fejlesztések esetében elsődleges szempontja az ÁEEK-nek, hogy minőségi termékeket, szolgáltatásokat szerezzen be, jelen közbeszerzés esetében is magas mértékben vette volna figyelembe eredményes eljárás esetén a szakmai szempontokat, írják, jelezve, hogy hangsúlyozzák: a kifogásolt közbeszerzési eljárás teljes dokumentációja külső közbeszerzési szakértő, műszaki szakértő és az illetékes szakmai kollégium bevonásával készült, mely dokumentáció aztán átesett mind elszámolhatósági, mind közbeszerzési jogi ellenőrzésen, és az illetékes hatóságoktól támogató tartalmú tanúsítványt kapott.

A megállapított jogsértés szándékosságát a Döntőbizottság határozata is kizárta, jelen, egyébként felfüggesztett eljárásban 3 gazdasági szereplő nyújtott be ajánlatot, ebből is látszik, hogy a verseny biztosított volt és az ÁEEK jóhiszeműen, kizárólag a szakmai elképzelések mentén kívánta megvalósítani eljárását, közli a szervezet.

hirdetés

Könyveink