hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A rezidensprogram mérsékelte az elvándorlást

Nemigen maradt az egészségügyi ágazatnak olyan szegmense, amelyet ne fejlesztett volna a kormány az elmúlt nyolc évben, írja a Magyar Idők.

Az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a Magyar Időknek többek között arról beszélt, a tárca nemcsak az egészségügyben dolgozók nagyobb megbecsülésére fordított figyelmet, hanem a betegek hatékonyabb és gyorsabb ellátá­sáért az egynapos sebészetet is kiemelten támogatja.

Az utolsó baloldali kormányzat által biztosított forráshoz képest a mostani kormány jelenleg 546 milliárd forinttal többet fordít az egészségügyi ágazatra. Mészáros János a 2010 óta elért egészségügyi eredmények kapcsán hangsúlyozta: az alapellátás finanszírozása 70 százalékkal nőtt az elmúlt években: 2015 óta minden évben 130 ezer forinttal több működési támogatást kaptak, 2018-tól pedig az alapellátó fogorvosok is részesülnek a pluszfinanszírozásból. Az egyik legjelentősebb előrelépés az ágazati bérekben történt, miután sikerült megállapodni az ágazat reprezentatív szakszervezeteivel és a kamarákkal.

A tárca új kezdeményezéseket is elindított a magyar egészségügy fejlesztése érdekében, ilyen például a 2011-ben bevezetett rezidensprogram, amelynek keretében akár kétszázezer forintos havi ösztöndíjban részesülhetnek azok a szakorvosjelöltek, akik vállalják, hogy amennyi időt töltenek a képzésben, a végzést követően ugyanannyit dolgoznak közintézményben itthon. – A program sikeres, ennek is köszönhetően csökkent az orvoselvándorlás, amit egyértelműen bizonyít, hogy egyre kevesebben kérik ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges jóhírnév-igazolást – hangsúlyozta Mészáros János.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink