hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A rezidensek képviselőivel tárgyalt az egészségügyért felelős államtitkár

Takács Péter kiemelte, hogy első intézkedései között szerepel a módosított rezidensrendelet mielőbbi előkészítése.

A Magyar Rezidens Szövetség képviseletében hivatalában fogadta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár Báthori Gergő elnököt, Bartha Áron és Illésy Lóránt alelnököket, valamint Stubnya Bence és Vámosi Péter vezetőségi tagokat. A egyeztetés során a felek érintették az egészségügyben lezajlott közelmúltbeli átalakításokat, és tárgyaltak az immár a Belügyminisztérium keretében működő Egészségügyi Államtitkárság további, ágazatot érintő átalakítási terveiről.

Takács Péter államtitkár kiemelte, hogy első intézkedései között szerepel az előző kormányzat és a Rezidensszövetség közötti egyeztetések eredményét is beépítő, módosított rezidensrendelet mielőbbi előkészítése.

A tervezett módosítás alapján a szakképzés előrehaladtával a rezidensek olyan önállóan is ellátható kompetenciákat szerezhetnek meg már a képzés során, melynek eredményeképpen – megfelelő szakorvosi felügyelet biztosításával – az ügyeleti és egyéb betegellátási feladatokba is hamarabb bevonhatóak lesznek. Az egyes szakorvosi szakképesítések megszerzése során a rezidens orvosok részvizsgákat tesznek majd. A részvizsgákkal megszerezhető kompetenciákat részletesen meghatározza az új koncepciót tartalmazó, módosított rendelet. Mindez a minőségi képzés előmozdítását, valamint az egészségügyi ellátórendszer megfelelő szakorvosi utánpótlásának biztosítását célozza.

Az államtitkár nyitottnak mutatkozott az elektronikus nyilvántartás szerepének kiterjesztésére is, így a jövőben az egyes nyilvántartások összekapcsolásának lehetőségét is tervezik megvizsgálni, ami által a szakképzésük kapcsán a fiatal orvosokat jelenleg terhelő óriási adminisztratív teher egyszerűsödhetne. A megbeszélésen elvi szinten megvitatták a rezidens ösztöndíj rendszer szerepének erősítését is, hogy a fiatal orvosok számára vonzóbbak legyenek az orvossal jelenleg kevésbé jól ellátott térségek kórházai is.

Takács Péter államtitkár ismertette továbbá az orvosi bérezés differenciálására, a többletmunkát és a magasabb minőséget elismerő bérezésre vonatkozó elvi elképzeléseket.

Egyetértettünk az államtitkárral abban, hogy ha a bérek differenciálása bevezetésre kerül, akkor a szakorvosok esetében hangsúlyos elem legyen a rezidens orvosok képzésében, támogatásában kifejtett munka is, hiszen a tapasztalt szakorvosokat érdekeltté kell tenni fiatal kollégáik szakmai fejlődésének előmozdításában. Nem jöhet vissza az a rendszer, amikor anyagi okokból a legegyszerűbb esetet is a professzor akarná operálni, a fiatal pedig nem tudja időben megtanulni az alapokat, mert mindez az ellátórendszer fenntarthatóságát lehetetlenítené el mondta el Báthori Gergő.

Az államtitkár várja a fenti ügyekben a rezidensszövetség részletes javaslatait is, továbbá a felek megállapodtak abban, hogy a jövőben is rendszeresen egyeztetnek a fiatal orvosokat érintő ügyekben.

(forrás: Magyar Rezidens Szövetség)
hirdetés

Könyveink