hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A magyar háziorvos segítségért, megértésért kiált!

Orvosként a gyógyításra esküdtünk fel, de igazán azoknak tudunk segíteni, akik megbíznak bennünk és együttműködnek velünk, írja honlapján a MOK.

A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja kiáll minden olyan kollégánk mellett, akit nyilvánosan meghurcolnak a közösségi média felületein, vagy verbálisan, írásban, vagy fizikálisan bántalmaznak azért, mert a Covid-19 világjárvány minden előírt és javasolt intézkedését megteszi, hogy a pandémia minél kevesebb áldozatot szedjen.

Orvosként a gyógyításra esküdtünk fel, de igazán azoknak tudunk segíteni, akik megbíznak bennünk és együttműködnek velünk. Munkánkat jogszabályok, hatósági előírások, eljárásrendek, módszertani levelek szabályozzák, melyek betartása és betartatása mindannyiunk közös érdeke.

Emlékeztetünk mindenkit, hogy a háziorvosok munkája volt az alapja az oltási terv tavaszi sikerének, nem volt olyan páciens, akinek a vakcinálásához nem volt köze a háziorvosának tevőlegesen, vagy akár az oltópontra szervezéssel. Ritkán kerül a háziorvosok tevékenysége a címlapokra, gyakran elfelejtődik, hogy a Covid pozitív betegek kisebb százaléka szorul végül kórházi kezelésre. Döntő többségüket otthonában kezeli háziorvosa napi konzultációk révén, amely rengeteg adminisztratív feladattal jár. Rendkívül időigényes a betegek kikérdezése, ellátása, tesztelése, vagy tesztelésük elrendelése, járványügyi intézkedések foganatosítása, táppénzutalványozás rendezése, mind-mind külön-külön felület használatával.

Megértjük betegeink türelmetlenségét, mindenki bizonytalan és feszült ha beteggé válik, és a járvány miatt nem jut a szokott módon és időben ellátáshoz. A járvány átírja az egészségügy  működését, korlátozza teljesítőképességét és számtalan, a háziorvosi rendszer feladatait hátráltató többletfeladatot ad a kollégáinknak is. A háziorvosok szakadatlanul igyekeznek újabb és újabb kommunikációs csatornákat nyitva minden hozzájuk forduló beteget ellátni, ha szükségesnek látják, akár a nemrégiben kiadott módszertani levél ajánlásainak megfelelően elkülönített légúti idősávban megvizsgálni a betegeket. Kollégáink többsége már csak koránál fogva is fokozottan veszélyeztetett, idős korú orvos, többségük mégis korukat meghazudtoló erőfeszítéseket tesz betegei maradéktalan ellátásáért.

  • Türelmet kérünk a betegektől és közös érdekünkben kérjük tartsák be a rendelők működési rendjét!
  • Lehetőség szerint egyeztessenek időpontot, légúti panaszok esetén különösen fontos, hogy először telefonon jelentkezzenek!
  • Kérjük annak belátását, hogy míg egy beteg ellátása zajlik a telefonban, vagy időpontra megjelenve a rendelőben, addig a rendelő más beteg számára elérhetetlennek tűnik!

Kérjük együttműködésüket, köztestületként a jövőben is megvédjük nemcsak a betegeket, de jogi segítséget adva a kollégáinkat is, amennyiben verbális, vagy fizikai erőszak áldozatai lesznek gyógyító munkájuk során.

Segítő együttműködésüket köszönjük, vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

 

Magyar Orvosi Kamara

Háziorvosi Csoport

cimkék

mok
hirdetés

Könyveink