hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A magyar egészségügy nem rossz, de igazságtalan

Magyarországon nagyon sok orvos van, nagyon sok kórház van, a várakozási idő más országokkal összehasonlítva jó, hangzott el az ATV-ben.

A rendszer átalakításáról kérdezik az egészségügyi dolgozókat, ehhez 352 millió forintért rendelte meg Pintér Sándor belügyminiszter a közvélemény-kutatást. Mihályi Péter egyetért azzal, hogy ez egy “látványpékség”, ám szerinte időhúzó lépésről van szó, amelynek következménye az is, hogy egy tanácsadó cég igen jelentős pénzeket kap azért, hogy a 140 ezer embernek kiküldött kérdőívet feldolgozza.

Az egészségügyi közgazdász az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy a közvélemény-kutatásnak vannak szabályai, egy 1000 fős mintából már minden pontosan kiderül. Mihályi szerint, ha Kásler Miklós és Orbán Viktor komolyan gondolnák az egészségügyi reformot, akkor okosabb és praktikusabb lenne leülni a rendszerváltás óta egészségügyi miniszteri pozíciót betöltő szakemberekkel.

A szakember szerint a több biztosítós-modell lenne követendő, amelyet Szlovákia már 2006 óta alkalmaz. Annak idején nálunk is történt elmozdulás ebbe az irányba, de a politikai események elsodorták a reformot – emlékezetet Mihályi. A magyar rendszer 2010-ben visszaállt az 1990 előtti helyzetre, lényegében állami fenntartású egészségügy van, abban az értelemben, hogy nem a járulékok, hanem az állami finanszírozza a rendszert. Amit beszed az állam járulék címen, az a kiadások felét sem fedezi, az ellátáshoz való hozzájutás tulajdonképpen állampolgári jog.

A szakember egyetért a Magyar Orvosi Kamarával: szerinte is büntetni kellene a hálapénzt, de ehhez előbb törvényt kell módosítani.

Mihályi szerint az egészségügyi reformoknak sosincs vége, az folyamatos feladat. A rendszer hatékonyságát sokféleképpen lehet mérni, ilyen például a várólisták hossza, a betegek véleménye, stb.

A szakember szerint az alapkérdés az, hogy az embereknek legyen választási lehetősége és bízzanak a rendszerben, összességében pedig a magyar egészségügy nem működik rosszul.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink