hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

A magánellátók hasznára vált a paraszolvencia eltűnése

Tavaly 15 százalékkal, az idén 5-tel nőhetnek a magánegészségügy díjai. A szegmens ettől függetlenül bővül, ezen belül is a céges, munkáltatói csomagok összértéke nő, írja a Magyar Narancs.

Térdprotézis-műtétre 578 napot kell várni a NEAK adatbázisa alapján Nyugat-Dunántúlon. Magánrendelésben nagyjából kétmillió forintért végzik el a műtétet. Voltaképp az a kérdés, össze tudjuk-e gyűjteni a kétmilliót kevesebb, mint másfél év alatt. Mert ha igen, sőt ha jelentősen rövidebb idő alatt is, akkor nem biztos, hogy megéri az állami ellátórendszerre várni.

A magánegészségügyben elvégzett ellátások jelentős része persze nem milliós műtét, hanem ambuláns ellátás. Egy vizsgálat, egy CT, egy MRI megvan néhány nap, maximum egy-két hét alatt, nem kell beutaló, nem kell órákat ülni a váróban. Összehasonlítva azzal, hogy számos szakrendelőben hónapokat kell várni például egy szemvizsgálatra, de akár laborvizsgálatra is heteket, tervezhetőbb és beláthatóbb a magánágat igénybe venni.

Várólista nincs, legfeljebb akkor, ha egy beteg kifejezetten egy adott orvosnál szeretne időpontot foglalni – mondta a Magyar Narancsnak Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke. Egy-két hét alatt sorra lehet kerülni, ha nincs különleges kívánsága a betegnek. Az ügyfélbeáramlás töretlen, az idén az első negyedévben tíz százalékkal nőtt a betegszám az előző negyedévvel összevetve. Az ok nyilvánvaló: a közegészségügyhöz korlátozottan lehet csak hozzáférni.

Az egészségükön nem akarnak spórolni az emberek, vagyis a megfelelő és gyors ellátás érdekében hajlandó a lakosság a zsebébe nyúlni akkor is, ha a kezelések ára is növekedett tavaly. Átlagosan 15 százalékkal emelkedtek az árak 2022-ben, így a járóbetegellátásban egy kezelésért 30-40 ezer forintot kell fizetni.

Az idén is várható legalább ötszázalékos emelés. Ebben a szektorban is érvényesül a bérinfláció, emellett a bérleti díjakban megjelent a magasabb energiaköltség is, és kisebb részben ugyan, de a felhasznált alapanyagok ára is emelkedett.

Lancz szerint az egyéni ágon – vagyis amikor a beteg maga keres és választ orvost, nem céges biztosítás terhére vesz igénybe szolgáltatást – leginkább a prevenció sérül. Ez azt jelenti, hogy a gyógyításon nem szívesen spórol a lakosság, ha betegek vagyunk, kifizetjük a kezelést, de a megelőzésre így nem feltétlenül marad forrás. Ide tartoznak a különféle szűrővizsgálatok, megelőző kezelések. Ezek viszont a céges vagy biztosítási csomagokban elérhetők és egyre nagyobb számba veszik igénybe így az ügyfelek.

Ez a szegmens, a céges biztosítások piaca dinamikusan, a teljes piacnál jóval nagyobb ütemben bővül. Egy ilyen biztosítás annál olcsóbb és annál inkább nyújt magasabb szolgáltatást, minél több tagja van a kockázatközösségnek. Egy több száz fős cég esetében fajlatosan jóval kisebb lesz az egy főre jutó biztosítási díj, ráadásul az igénybe vehető szolgáltatások köre is szélesebb. Tíz éve még nem nagyon érte meg kicsiben szerződést kötni, mert egyszerűen túl drága volt az egy főre jutó díj, az elérhető szolgáltatás pedig nem volt elég vonzó. A legtöbb biztosító nehezen tudott ajánlatot adni tízfős vagy az alatti biztosítotti körrel.

Ma már ez nincs így, akár öt-tíz főre is lehet ajánlatot kérni, a kisebb csomagok éves díja pedig egy-két ambuláns kezelés árának felel meg, szóval nem nagyon lehet bukni vele. A biztosítási portfólió tavaly 25 milliárd forint értékű volt, az idén azonban ez akár meg is duplázódhat. Az ilyen a csomagok a cafetérián belül igen értékes szolgáltatások lehetnek, akár komolyabb megtartó ereje is lehet egy komplex biztosításnak, mint egy hasonló összegű fizetésemelésnek.

A teljes magánág értékét nagyon nehezen lehet megbecsülni, a biztosítási portfólióval szemben erre nincs egzakt adat. Lancz szerint tavaly 800 milliárd forintot érhetett el a magánegészségügyi költés, ami az idén az áremelkedést és az ügyfélkör növekedését is belekalkulálva könnyedén meghaladhatja az ezermilliárdot is.

(forrás: Magyar Narancs)
hirdetés

Könyveink