hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

A háziorvosok nyernek, a szakellátás veszít, a gyógyszeresek őrzik pozíciójukat

Az egészségügyben a jövő évi költségvetési javaslat szerint ötmilliárd forint jut a többletkapacitások finanszírozására, többet kapnak a háziorvosok és az Országos Mentőszolgálat is – írja az MTI.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn nyújtotta be a 2014-es költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek. E szerint az Egészségbiztosítási Alap 2014. évi költségvetése a 2013. évhez hasonlóan a bevételi és kiadási főösszeg egyezőségét irányozza elő. Míg idén az alap kiadási és bevételi főösszege 1804 millió forint volt, addig a jövő évi 1884 millió forint.

A gyógyító-megelőző ellátásokon belül a háziorvosi ellátásra 101 milliárd forint jut, szemben az idei 87 milliárddal. Védőnői szolgáltatásra, anya-, gyermek- és ifjúságvédelemre nagyjából 20 milliárd forint jut. A gyógyító-megelőző ellátások céltartalékára 10 milliárd forint szerepel a kiadási oldalon.

Gyógyszertámogatásra jövőre nagyjából ugyanakkora összeget - 222 milliárd forintot - szán az állam, a folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételekre 49 milliárd forintot terveztek jövőre, szemben az idei 40 milliárddal.

Az egészségbiztosítási ellátások kiadásai között táppénzre 54 milliárd, gyermekápolási táppénzre 2,4 milliárd a tervezett jövő évi kiadás.

A gyógyszertárak juttatása 3,6 milliárd, a gyógyszertárak szolgáltatási díjára éves szinten 4,5 milliárd forint szerepel a jövő évi büdzséről szóló javaslatban.

A népegészségügyi termékadó bevételeit 19 milliárd forintra tervezték, míg a baleseti adóból 23 milliárd forint a bevételi célelőirányzat.

Az Országos Mentőszolgálat 5 milliárd forinttal gazdálkodhat többel, mint idén, a jövő évi előirányzat 32,2 milliárd forint.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezeten belül az előző évhez hasonlóan folytatódik az egészségügyi szakképzési (rezidens) rendszer működésének támogatása. A légimentésre 1,5 milliárd forint jut jövőre, a kisforgalmú patikák támogatására az ideivel megegyezően 700 millió forintot szán a kormány. A patika-hitelprogram kamattámogatására 370 millió jut jövőre.

A központi alrendszer funkcionális kiadásaiban a kórházi tevékenységre és szolgáltatásokra a jövő évi előirányzat 1612 milliárd forint, összevont szakellátásra valamivel kevesebb jut jövőre, az idei 630 milliárdhoz képest jövőre 615 milliárd az előirányzat.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink