hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A BM nem kíván egy szappanopera szereplőjévé válni

A Belügyminisztérium a sajtótájékoztatóval lezártnak tekinti a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli országos küldöttgyűlésén elhangzottakra történő reagálást, írja az Index.

A Belügyminisztérium sajtótájékoztatóján féligazságok hangzottak el, az igazság másik fele nálunk van” – így reagált az Indexnek Soós Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportjának vezetője Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár kijelentéseire, miszerint a kamara magatartása felelőtlen.

Kiemelte, hogy nem az ügyeleti rendszer átalakításával van gondjuk, hiszen ebben a kérdésben valóban tárgyaltak a kormánnyal, aminek eredményeként több kérésüket be is építették, így jött létre végül egy olyan javaslat, amely mindkét fél számára elfogadható. A MOK kérése – miszerint a háziorvosok ne írják alá az új szerződéseket – VALÓJÁBAN NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ ARRA, HOGY AZ ÜGYELETI RENDSZERNÉL SOKKAL KOMOLYABB PROBLÉMÁK ÜGYÉBEN IS ELINDULJON A TÁRGYALÁSI FOLYAMAT.

Soós Zoltán reagált arra is, hogy az államtitkár a sajtótájékoztatón bemutatta egy levelezésüket, amelyben a fentiekkel összhangban valóban elfogadhatónak minősítette a szerződést. „Azzal együtt minősítettem elfogadhatónak a szerződést, ha teljesül két kitétel: az egyik, hogy a díjtételek kövessék az inflációt, a másik pedig, hogy ne kényszerítsék titoktartásra az orvosokat. Az e-mailnek ez a része már nem került elő a sajtótájékoztatón” – mutatott rá.

A lap kereste a Belügyminisztériumot is. Arra volt kíváncsi, hogy a történtek után egy asztalhoz ülnek-e még a MOK tagjaival, jogosnak érzik-e valamely, a kamara által megfogalmazott kritikát, a fejlemények tükrében várható-e valamilyen módosítás, változás. A tárca az Indexnek azt írta: A Belügyminisztérium a sajtótájékoztatóval lezártnak tekinti a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli országos küldöttgyűlésén elhangzottakra történő reagálást, semmilyen módon és formában nem kíván egy szappanopera szereplőjévé válni – a parttalan üzengetéseknél fontosabb a betegek érdekében végzett érdemi munka.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Index)

cimkék

hirdetés

Könyveink