hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

"Lenne elég pénz jó színvonalú egészségügyre"

Sinkó Eszter szerint lenne pénz egy megfelelő színvonalú egészségügy fenntartására, de Magyarország nem ebbe az irányba tart. Az ATV Híradó riportja.

Egy huszonhét éve a pályán lévő szakdolgozó azt mondta a stábnak: két-három ember munkáját végzik egyszerre, a végletekig el vannak csigázva. Elvették az éjszakai és délutáni pótlékait is. Ő amiatt is el van keseredve, mert úgy látja, a társadalom tétlenül nézi, ami az egészségügyben történik, a változást így akaratlanul is akadályozva. Egy ma már külföldön dolgozó nővér azért mondott fel itthon, mert olyan szerződést tettek elé, amit nem tudott elfogadni, mert szinte minden dolgozói jogától megfosztották volna.

Egy már a magánegészségügyben dolgozó, neve elhallgatását kérő nyilatkozó szerint nincsen elég nyomás az államon, hogy változtasson a kialakult helyzeten. Úgy tűnik hogy a társadalomnak megfelel, hogy nem kapják meg a befizetett járulékok fejében az ellátást és kénytelenek megvásárolni maguknak, így az állam sem kényszerül arra hogy változtasson ezen – vélekedett. 

Az egészségügyi közgazdász szerint a magyar állam lemondott a valós reformokról. A szakember óriási gondnak tartja, hogy rossz döntések születnek, mégpedig azért, mert az érdekeltek bevonása nélkül hozzák meg őket. Magyarország elég jövedelemmel rendelkezik ahhoz, hogy jó színvonalú közellátást nyújtson a betegei számára, ez alól a felelősség alól a kormány sem bújhat ki – szögezte le a szakember. Sinkó Eszter hangsúlyozta: Magyarország két százalékponttal költ kevesebbet egészségügyre, mint az uniós átlag.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink