hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

720 millió jut a dél-budai szuperkórházat kialakító cégnek

Állami tulajdonú, zártkörűen működő részvénytársaság valósítja meg az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumát, ehhez 720 millió forintot biztosít a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint.

A társaság megalapításáról és 720 millió forintos vagyonának rendelkezésre bocsátásáról intézkedő kormányhatározat értelmében a dél-budai centrum beruházását a zrt. az Egészséges Budapest Program szervezeti keretein kívül, de a programmal együttműködésben valósítja meg, a Dél-budai Centrum létrehozásával összefüggő koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott bevonásával.

Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott idén márciusban az M1 aktuális csatornán az elmúlt száz év legnagyobb zöldmezős egészségügyi beruházásának nevezte a dél-budai centrumkórházat, amely, mint mondta, 1,2 millió ember ellátását szolgálja majd. Közölte, hogy egy 1200 ágyas modern tömbkórházat terveznek létrehozni, ahol a tudomány jelenlegi állásának megfelelően lehet gyógyítani a legkülönbözőbb betegségeket.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter korábban a XI. kerületi Dobogó területén zöldmezős beruházással épülő kórházról azt mondta, hogy annak költségei meghaladják a 100 milliárd forintot.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink