hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

18 milliárdos állami megrendelés

A leggazdagabb magyarrá vált Mészáros Lőrinc gyermekei építhetnek egy 300 férőhelyes kórházi épületet Székesfehérváron, írja a hvg.hu.

A lap az állami megrendelésről beszámoló Magyar Építők alapján azt írja, egy belgyógyászati tömbről van szó, ami a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épülete lesz. A beruházást két cég, a Mészáros-gyerekekhez tartozó a Fejér B.Á.L. Zrt., valamint az Épkar Zrt. intézheti.

Az új tömb építésének megkezdése előtt a két cégnek el kell bontania a meglévő pulmonológiai épületet, a véradót, a volt munkaügyi épületet, az infektológiát, valamint az „A” belgyógyászati épületet is. Szintén a feladat részét képezi az épületek közti összekötő híd felújítása.

Az új, 13 322 négyzetméteres belgyógyászati tömb az Árpád-ház Program és a Modern Városok Program támogatásával valósul meg.

A lap információi szerint a két cég alkotta É-F 2018 Konzorcium nettó 18,255 milliárd forintból fogja kivitelezni a Seregélyesi úti létesítményt, melynek létrejöttét korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították.

(forrás: hvg.hu, Magyar Építők)
hirdetés

Könyveink