hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

171 millió forint fogyatékos személyeket segítő programokra

A Nemzeti Szociálpolitikai Intézet lebonyolításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén is meghirdeti a "Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása 2021" című pályázatot.

A pályázat a fogyatékosságügyi szervezeteknek nyújt támogatást a meglévő szolgáltatásaik fenntartására, fejlesztésére és megújítására.

A szervezetek százhetvenegy millió forintból valósíthatják meg azokat a programokat, amelyek a többi között az önálló életvitelt és életvezetést, a munkavállalást, a látássérültek elemi rehabilitációját, a fogyatékossággal élő gyerekek sportolását, készségfejlesztését támogatják, ismertette a tárca. A minisztérium emlékeztetett: a pályázat segítségével tavaly nyolcvanöt szervezet valósíthatta meg programjait.

2010-hez képest duplájára emelkedett a fogyatékosságügyi szervezetek számára biztosított forrás, ez idén több mint 1,2 milliárd forintot jelent, olvasható a közleményben.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink