hirdetés

15 legfontosabb küldőpiac jellemzői 15-15 percben

15 küldőpiac 15 percben. A Pont Itt és a Turizmus Online szakmai rendezvénye
Dátum: január 31.

Időpont:
2020. január. 31. 09:00
Helyszín:
Continental Hotel Budapest (1074 Budapest, Dohány u. 42-44.)

Külpiaci trendek a sikeresebb beutaztatásért!

Magyarország legfontosabb, illetve feltörekvő küldőpiacait igyekszünk bemutatni a szakma számára. Segítséget nyújtva ezzel a hazai szolgáltatóknak – az utazási szakma területén, a szállodákban és vendéglátóegységekben dolgozóknak, valamint programszervezőknek -, hiszen naprakészen feltérképezzük és bemutatjuk, milyen igényekre készüljenek, ha az adott küldőországok utasai jelentkeznek be hozzájuk, vagy foglalnak szállást vendégként, netán egy asztalhoz ülnek le kisebb-nagyobb hazai vendéglátóegységben.
Programunkat alapvetően két fő részre osztottuk: az első részben bemutatjuk az eddig is sikeresen teljesítő küldőországok piacát, utazóinak szokásait, érdeklődési körüket. Az ebédet követően pedig azokra a helyekre adunk szakértőink segítségével betekintést, ahonnan ugyan eddig nem sokan érkeztek hozzánk, viszont az előrejelzések szerint a következő évek során egyre több beutazó turista várható.

9.00 - 9.30 Regisztráció 

9.30 - 10.00 2020-ban a világ leisure és corporate szegmense merre tart?
Szabadidős és üzleti utazó trendek 2020-ban.
Előadó: Puczkó László, Xellum Kft.

10.00 - 10.15 Az újjászerveződött Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóság bemutatása, célkitűzései
Előadó: Fekete Magdolna, MTÜ

10.15 - 12.15 Hagyományos küldőpiacok

Európa blokk:
 Franciaország - Ljuvbinkovic Iván, MTÜ
 Németország - Farkas Kinga, MTÜ 
 Egyesült Királyság - Jandrasics Borbála, MTÜ  
 Csehország - Szirányi András, szakértő  
 Skandináv országok - Vándor Andrea, Bellanor Tour
 Spanyolország és LATAM piacok - Szégner Zsuzsa, MTÜ 
 Oroszország - Vitalij Izbriszov, MTÜ  
 Izrael - Horváth Ibolya Dalma, MTÜ 

12.15 - 13.00 Ebédszünet 

13.00 - 13.30
Tengerentúli blokk:
 USA - Fekete Magdolna, MTÜ  
 Kanada - Fekete Magdolna, MTÜ  

13.30 - 14.30 Feltörekvő küldőpiacok

Ázsiai és arab blokk:
 Dél-Ázsia - Hóka Péter, szakértő 
 Kína - Yao Yao, MTÜ 
 India - Révai-Bere Norbert, szakértő   
 Öböl-országok - Czunyi Timea / Drégely Ágnes, szakértők 

14.30 - 14.40 Hivatásturisztikai jelenlétünk a világban
Előadó: Boros Kitti, MTÜ 

14.40 - 15.00 Konferencia zárása, összegzés 
Moderátor: Puczkó László

Részvételi díj:

Teljes árú részvételi díj: 19 990 Ft + Áfa / fő 
Csoportos jegy (3 főtől): 15 990 Ft + Áfa / fő

A jelentkezési lap letöltéséhez kattints a képre, majd kitöltve juttasd vissza a szervezőknek a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre!

Letöltöm a jelentkezési lapot!  

Időpont: 2020. január 31.
Helyszín: Continental Hotel Budapest (1074 Budapest, Dohány u. 42-44.) 

Kontakt: Szebek Rita, This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , 06 1 430 4568 

A jelentkezési lap (szerződés) aláírásával Megrendelő hozzájárul képviselői és kapcsolattartói személyes adatainak kezeléséhez a szerződés teljesítése és üzleti kapcsolattartás céljából. Hozzájárul továbbá, hogy számára a Vállalkozó hírleveleket küldjön. Megrendelő kijelenti, hogy Vállalkozó adatkezelési tájékoztatóját megismerte és kifejezetten elfogadja. (https://pphmedia.hu/adatkezeles)
A rendezvényre való regisztráció a részvételi díj elfogadásának és megrendelésnek minősül, a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A részvételi díjról számlát küldünk a megadott email címre, 8 napos fizetési határidővel. Az étel és ital közvetített szolgáltatás. A rendezvény teljes időtartama alatt kép- és videófelvételek készülhetnek. 

hirdetés

letölthető fájlok

Eseménynaptár

 

h

k

sz

cs

p

sz

v

 
 
  01 02 03 04 05 06 07  
  08 09 10 11 12 13 14  
  15 16 17 18 19 20 21  
  22 23 24 25 26 27 28  
  29 30            
 
hirdetés

A december végén megjelent jogszabály változások, így a fix díj elvonása, és az új indikátor rendszer bevezetése korántsem segíti a magyar közfinanszírozott alapellátás működését.