Rovatok:
Az ország távoli pontjairól érkezett kilenc cigány fiatal vesz részt a Semmelweis Egyetem speciális egyetemi előkészítő kurzusán, melyet az Avicenna International College-ban tartanak hétvégenként. E szép új világba szóló vonatjegyet a kezükbe adják, mert otthon a családnak ennivalóra kell a pénz, s professzori zsebek állják a mozi és színházjegyek árát, miközben mindenki elszántan hiszi: van töretlenül egyenes út a mélységből fölfelé.
Még 2009-ben történt, hogy Rosivall László szeme megakadt a TÁMOP egyik, az oktatás fejlesztési lehetőségeiről valamint a munkaerőpiacról szóló pályázatán. A Semmelweis Egyetem kórélettan professzorának – mint mondja - az jutott eszébe, hogy a kis telepeken sok családorvosi állás betöltetlen, miközben a diszkréten három H-val jelölt, halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegénységű kisebbségi létből csak saját értelmisége húzhatja ki a cigányságot. Orvosok, papok, gyógyszerészek, tanárok kellenének minél nagyobb számban, hogy helyben mintául szolgáljanak és erőt adjanak gödörből való kikapaszkodáshoz. Ez az alapmotívum, amely a pályázat megírását követő majd másfél év múlva a fővárosba kalauzolt kilenc cigány fiatalt.
Az elnyert néhány millióból finanszírozott tematika is a fenti kettősségre épít. Míg egyfelől igyekszik tárgyi tudást adni a későbbi orvosegyetemi tanulmányokhoz, arra is szakít időt és pénzt, hogy ne csak jövendő diplomásokat, hanem értelmiségieket is faragjon a program résztvevőiből. Hétvégenként jönnek fel Szabolcsból és Baranyából, hogy szombat-vasárnap 5-5 órás szakmai, s további 2-2 órás műveltséginek nevezhető kurzuson vegyenek részt. Az élettan, kémia és biológia órákon túl intenzív angol nyelvi képzésen vesznek részt, a színvonalról pedig csak annyit, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, s nagyhírű professzorai érzik fontosnak és kötelezőnek e néhány fiatal bevezetését tudományuk világába, ami – lássuk be – nem nevezhető általánosnak a felvételi előkészítő tanfolyamok esetében.
A műveltségi kurzussal, magyarázza az SE Kórélettani Intézetének igazgatója, a program spiritusz rektora, ablakot nyitnak egy másik világra, amely még körvonalaiban sem látszik a város vagy faluszéli, kerti árnyékszékes szoba-konyhából. Így a tanulás mellett mozi és színház a hétvégi program, vagy mint épp legutóbb, az Iparművészeti Múzeum főigazgatójának több órás kalauzolásával körséta Lechner Ödön és Pártos Gyula gyönyörűséges épületében, de meghívást kapott a Zeneművészeti Egyetem rektora is, aki a muzsika, a hangszerek világának rejtelmeibe avatja majd be fiatal hallgatóit.
Összesen 150 óra tudomány, s 60 órányi barangolás egy csábítóan más, értelmiségi világban. Pont úgy, mint a mesében. De ez egy magyar mese.
Rosivall Lászlót például azt hitte, a minden lehetséges fórumon és médiában meghirdetett programra tanárok százai tolonganak majd, jó képességű diákjaikat ajánlgatva, helyettük azonban a fiatalok maguk jelentkeztek. Holott a rendhagyó felvételin nem is tárgyi tudást kértek: professzorok ültek le beszélgetni – mindig csoportosan – az érettségi előtt álló, vagy azon éppen túljutott jelentkezőkkel. Ezeken az eszmecseréken, ahol az egzakt tárgyi tudás helyett a személyiségek kerültek szemrevételezésre, szűrték ki az alig három tucatnyi jelöltből azt a kilenc fiatalt, akikről úgy vélték, eszük és akaraterejük, kitartásuk és elkötelezettségük átsegítheti őket azon a közel egy évtizeden, míg szakorvossá válnak.
Kiderült továbbá az is, hogy a Semmelweis Egyetemen zajló programra nem elegendő az elnyert pénz. Komplexitása révén túlnyúlik a pályázat szabta kereteken, így az egyetemiek eddig elköltött fél millió forintja tette lehetővé a tervbe vett kulturális programok lebonyolítását. Ez a pályázatok kiíróinak jelenthetne támpontot a jövőre nézve – ha figyelnének rá.
Számot kellett vetni továbbá azzal is, elengedhetetlen a hátrányos helyzet ellensúlyozása, a pozitív diszkrimináció ahhoz, hogy a program fiataljai egyetemi polgárrá válhassanak. Rosivall professzor most épp ez ügyben ügyintéz az egyetem és szaktárca között ingázva. Javaslatát itt is, ott is támogatják, de kivitelezéséhez törvénymódosításra lenne szükség.
Az egyetemen ösztöndíjak is kellenek – a kórélettan professzora most ezek után szaladgál cégtől cégig -, hiszen ezek a fiatalok mélyszegénységből érkeznek; így a tutori, szakmai segítség mellett komoly anyagi támogatásra szorulnak tanulmányaik végéig.
A Budapestre és hazautazásra szóló vonatjegyeket kézhez kapják a fiatalok, mert megeshet, ha pénzt adnak, abból ennivalót vesz a család. Mindent nagyon élveztek, mondták a fiatalok egyetemi kísérőiknek azon az ünnepi vacsorán, amelyre a program első együtt töltött napjának végén került sor, csak az ennivaló volt kevés. Ma már, mondja Rosivall László, erre sincs panasz.