Nincs köze a halálnak a halálközeli élményekhez

Talán nincs is olyan ember, aki ne hallott volna még a halálközeli élményekről. Ezt állítólag akkor tapasztalhatjuk meg, ha haldoklunk; ilyenkor különös zajokat hallunk, majd teljes béke és túláradó öröm söpör végig rajtunk. Ezután kilebegünk a testünkből, felülről látjuk magunkat, és egy alagút felé indulunk, amibe be is lépünk. Az alagút végén fényesség vár, de ahogy közeledünk, találkozunk valakivel, aki már elhunyt és közli velünk, hogy még nem jött el a mi időnk. Ezután mély sajnálattal, de visszatérünk megszokott életünkbe a többi ember közé.
Röviden összefoglalva, valami ilyesmi játszódik le a halálközeli élmény (angolul Near Death Experience, röviden NDE) során, ami az általános nézetek szerint csak a haldoklóknál következik be, és az élet utáni létet bizonyítja. Az egész szépséghibája, hogy egyik nézet sem helytálló, állítja dr. Karl S. Kruszelnicki ausztrál „tévhitológus”.
1926-ban Sir William Barrett, a Royal Society tagja egy vékonyka könyvet publikált a halálos ágyon tapasztalt víziókról, melyben a túlélők elmondása alapján leírta a halálközeli élmény alapvető elemeit. Az NDE azonban csak 1975-ben vált igazán népszerűvé, amikor Raymond Moody kiadta „Élet az élet után” című bestsellerét. Ez a könyv közel 50 túlélő elbeszélését tartalmazza. Eleinte volt némi kardoskodás az NDE koncepciójával szemben, azonban további kutatások kimutatták, hogy az élmény meglepően általános. A szívrohamból felépülők 10–20 százaléka számol be róla, de hasonló az arány az áramütést szenvedettek, a kómából felébredők, az öngyilkosságot megkísérlők, a fuldoklók, a nagy vérveszteséget vagy súlyos fertőzéseket túlélők esetében is.
A megnevezés ellenére a halálközeli élmény nem mindig kapcsolódik a halálhoz. Például a vadászpilóták kiképzésekor olyan nagy G erők nehezednek az újoncokra a centrifugában, hogy az az agyból a lábak irányába préseli a vért, eszméletvesztést okozva. Ennek a lefolyása jellemzően a látás elszürkülésével kezdődik, amit teljes sötétség, majd élénk álmok követnek. A centrifugában eszméletüket vesztő pilóták közel 20 százaléka számol be jelentésében a klasszikus halálközeli élményről, amiben szerepel a testen kívüli élmény is. Az sem elhanyagolandó, hogy a kórházi eseteknél, ahol a betegek NDE-ről számolnak be, a páciensek 50 százalékban orvosi beavatkozás nélkül is túlélnék a traumát, tehát szó sincs arról, hogy csak a haldoklók élik át ezt a különös érzést.
Több tucat elmélet kering az NDE kialakulásának okairól. Ezek között találunk bizarr elektronikus tevékenységet az agyban, endorfinokat az agytörzsben, furcsa természetes vegyületeket, mint például az endopszichozin és még sorolhatnánk. Minden egyes elmélet rendelkezik olyan elemekkel, amik tényekkel igazolhatók, és talán mind szerepet is játszik több-kevesebb mértékben, ami főként az egyéntől függ. 2007-ben azonban a svájci Ecole Polytechnique Federale de Lausanne neurológusa, dr. Olaf Blanke képes volt következetesen előidézni az NDE egyes elemeit laboratóriumában.
Ehhez az agy gyrus angularis nevű részét stimulálta elektromossággal. A kísérletben résztvevők azonnal egy árnyalakról számoltak be, aki mögöttük leselkedik, amikor pedig a jobb gyrus angularist ingerelték, többen is átélték a testenkívüliség érzetét – a beszámolók szerint sikerült elhagyniuk fizikai testüket és fentről szemlélhették azt.
Remélhetőleg a jövőben sikerül kellően megismerni agyunk működését és teljes egészében tisztában lehetünk a halálközeli élménynek nevezett érzéssel. Jelenleg azonban érjük be annyival, hogy az átéléséhez nem kell haldokolnunk, és azt is le kell szögezni, hogy ezzel nem bizonyítható – igaz nem is cáfolható – az úgynevezett túlvilág.

Balázs Richárd, sg.hu