Rovatok:
Rovatok > gyógyítás
Kézzelfogható közelségbe került csatlakozásunk az Eurotransplanthoz – mindez jelentősen növelheti majd az itthon beültethető szervek számát. Mint azonban egy, a transzplantáltak körében végzett új felmérésből kiderül: jelenleg Magyarországon nem csak az a baj, hogy kevés a szervátültetés. Hiányzik az érintett emberek rehabilitációja, életminőségük, lelki egészségük és munkavégzési lehetőségeik egyaránt kívánnivalót hagynak maguk után.
Számos probléma régóta ismert a hazai szervátültetések körül, elegendő csak az Állami Számvevőszék tavalyi, a vesepótló kezelések átfogó ellenőrzéséről szóló beszámolójára gondolni. Régóta tudott, hogy hazánkban kevés a beültethető szerv, ismert, hogy kevés kórház vesz részt a lehetséges donorjelentésben, miként az is köztudott, hogy kevés ember van a várólistákon és vannak teendők a betegek és az egészségügyi személyzet ismereteinek növelése érdekében is.
A szervátültetetteknek a műtét előtt kockázatos döntést kell hozniuk: maradnak alacsony minőségű korábbi életükben vagy vállalják a transzplantációt, s benne akár a halál kockázatát. A kockázatvállaláshoz bizalomra van szükség a beavatkozást végző orvosban, a műtétben közreműködő egészségügyi személyzetben. A sikeres transzplantáció a korábbinál sokkal jobb életminőséget nyújt, annak fenntartásához azonban számos külső és belső feltétel teljesülésére van szükség. Ezek közé tartozik a személyre szabott orvosi ellátás, az empatikus orvos-beteg viszony, a családi és közösségi támogatás épp úgy, mint a munkalehetőség, a testi- és szellemi aktivitás, az egészségtudatos életmód vagy a lelki egészség. Egy minap elkészült, és hamarosan a döntéshozókhoz is eljuttatott hazai felmérés azonban azt mutatja: számos esetben nincsenek meg azok a feltételek Magyarországon, amelyek a sikeres átültetést követően lehetővé tennék az átültetett emberek számára, hogy teljes életet éljenek.
Mint azt a felmérés eredményeinek bemutatásaként Székely György, a Magyarországi Transzplantáltak Szövetsége elnöke elmondta: átfogó kérdőíves, mélyinterjúkkal kiegészített vizsgálatukban kb. a transzplantáltak fele vett részt. Adatvédelmi okokból ők maguk nem kaphatták meg a szervátültetettek névsorát, így a klinikák segédkeztek a kérdőívek eljuttatásában. 3754 kérdőívből 2288 értékelhetőt kaptak vissza, s az így kapott információk megerősítették, hogy magas azok aránya, akik több mint négy éve várnak szervre, a transzplantáltaknak mintegy felén pedig több mint négy éve végeztek átültetést. Teljes munkaidőben a válaszadók 6,99 százaléka, részmunkaidőben 6,35 százaléka dolgozott, a vállalkozók aránya 3,33 százalék, míg a többiek valamilyen nyugdíjas kategóriába vagy a munkanélküliek táborába tartoztak. A teljes minta átlagos leszázalékoltsági foka 81 százalék volt. A megkérdezettek közül 560-an létbizonytalanságban éltek, 153-an úgy érezték, hogy miattuk a családjuk került létbizonytalanságba és már a vizsgálat idején 46-an jelezték a szövetségnek, hogy a felülvizsgálat során elvették rokkantnyugdíjukat.
A vizsgálatot végzők számára is meglepő volt, hogy az érintettek mindezek ellenére a közepesnél jobbra értékelték életminőségüket, miközben minden nyolcadik közülük egyedül él, és minden harmadik szervátültetett teljesen elszigetelt sorstársaitól. A megkérdezettek javarészt a nekik nyújtott pénzbeli támogatások növekedését és a lelki támogatást várják, de sokan kifejezetten szegénységük enyhítését, nagyon rossz életkörülményeik javítását várnák.
Székely György emlékeztetett: ezen emberek számára lényegében nincs "munka világa", annak ellenére, hogy a kormány tervei szerint mintegy 200 ezer embert szeretnének visszavezetni oda. A szervátültetettek szerint nem védett munkahelyekre, hanem védett munkafolyamatokra lenne szükség, a kormány mondhatná például, hogy az árut ezentúl csak olyan zacskókba lehet csomagolni, amelyet megváltozott munkaképességű emberek készítettek. Aki részt vesz ebben a munkában, az kapjon rendes fizetést, s csak attól vegyék el a rokkantnyugdíjat, aki nem óhajt részt venni abban. Létre kellene hozni a frissen műtötteknek egy rehabilitációs központot, csökkenteni a várakozási időket – csak néhány azon javaslatok közül, melyeket a szervátültetettek szövetségének cselekvési terve tartalmaz. Azzal, hogy elveszik ezeknek az embereknek a rokkantnyugdíját, felmerül a kérdés: vajon megéri-e rengeteg pénzt fordítani a szervátültetésekre, ha utána lényegében magukra maradnak az érintettek? – tette fel a kérdést a szövetség.
Mindez azonban nem merülhet fel; az átültetés ezeknek az embereknek az életet jelenti – reagált a transzplantáltak által elmondottakra a MedicalOnline megkeresésére prof. dr. Langer Róbert. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának vezetője szerint önmagában annak is örülni kell, hogy Magyarországon lehetőség van a szervátültetésre, még ha számos dolog egyelőre csorbát is szenved az általános pénzhiány miatt.
A mára kialakult helyzeten sokat javíthat majd, ha ténylegesen is tagjai leszünk az Eurotransplant nevű nemzetközi szervezetnek, amely a mindenütt jellemző donorhiányt enyhíti a tagországok együttműködésével. Jelenleg a bécsi centrum egy speciális egyezmény keretében segíti a hazai átültetéseket: ha van olyan magyar beteg, akinek sürgősen májátültetésre van szüksége, a bécsiek quasi bécsi betegként kezelik őt, azaz, ha van náluk olyan szerv, amely megfelelő az átültetésre váró magyar beteg számára, akkor azt átadják, s mi később szolgáltatunk helyette másikat a hazai szervkészletből. Az idén már három ember, két kisgyermek és egy felnőtt juthatott ily módon új májhoz – mondta el a MedicalOnline-nak Langer professzor, aki szerint, ha nem is látványos, ami mostanában történik, egyre inkább kézzelfogható közelségbe kerül csatlakozásunk az Eurotransplanthoz. Részleges tagságunk várhatóan 2012. január 2-án lép életbe, majd egy év múlva rendes tagjai lehetünk a nemzetközi szervezetnek.
A tüdőátültetések tervezett hazahozása kapcsán Langer professzor kérdésünkre azt mondta: a háttérben komoly előkészítő munka zajlik annak érdekében, hogy a tüdőbetegeket ne Bécsben, hanem a Semmelweis Egyetemen operálhassák. Az egyetem kidolgozta, hogyan, milyen feltételek megléte esetén lehetne „hazahozni” a műtéteket – közölte a professzor, jelezve, hogy a műtéten kívül lényegében minden a klinikán van, így a korábban kormányzati szándékként bejelentett elképzelés mára csupán az anyagiakon múlik. A kérdés egyelőre az, hajlandóak-e elfogadni, hogy a tüdőtranszplantáció Magyarországon is ugyanannyiba kerül, mint Bécsben.
A transzplantációs szakma az év hátralévő részében mindenesetre több rendezvényen is megvitatja az előtte álló feladatokat. November 24. és 26. között Balatonalmádiban tartja XIII. kongresszusát a Magyar Transzplantációs Társaság, míg a Semmelweis Szimpoziumot november 4-5-én rendezik Budapesten, az egyetemen.
A Transzplantációs Továbbképző Szemle 2011 áprilisi számát ide kattintva töltheti le