Rovatok:    Rovatok >  eü-gazdaság

Dombóváron nem is igazgatót keresnek, hanem lobbistát

Ha a Fidesz megharagszik, a kórháznak annyi

A dombóvári fideszesek olyan igazgatót akarnak a város kórházába, akinek jók a kapcsolatai a párt legfelsőbb köreivel. A dombóváriak viszont ragaszkodnának az intézményt tíz éve vezető igazgatóhoz. A város polgármestere is ezt tenné, de belátja: nem szabad ujjat húzni a kormánnyal, mert annak a kórház és a város lesz a kárvallottja – írja a Népszabadság.

.

Csütörtökön dönt a dombóvári képviselő-testület arról, hogy ki legyen az igazgatója a helyi Szent Lukács Kórháznak. Immár harmadjára tusakodik a testület ezzel a kérdéssel.

Tudni kell, hogy a kórházat tíz éve irányító dr. Kerekes László vezetői mandátuma 2011. december 31-én lejárt. A direktor újra pályázott, ám a testület fideszes többsége nem támogatta őt, így a tendert eredménytelennek nyilvánították.

Amúgy a fideszesek a párt városi elnökségének tagját, dr. Antalffy Zsoltot szerették volna igazgatónak, ám a Kaposvárra ingázó főorvos végzettsége nem felelt meg a pályázati feltételeknek, így ő nem jöhetett szóba. Ezért a Tolna megyei város fideszes vezérkara új jelöltet talált dr. Nagy Mihály személyében: ő a karcagi kórház igazgatója. A képviselő-testület a múlt év végén meg is szavazta, hogy Nagy irányítsa a dombóvári kórházat, ám Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere megvétózta a döntést, s ezért a városatyáknak újra határozniuk kell a kérdésben. Az egyetlen jelölt ezúttal is Nagy Mihály lesz – olvasható a NOL-on.

A polgármester kedd este fórumot tartott a dombóváriaknak a város művelődési házában, s ott elmondta, hogy miképp zajlott eddig a kórházigazgatói „pályáztatás”. A rendezvényen megjelent 350 helybéli egyöntetűen kifejezte, hogy elutasítja a Fidesz igazgatóválasztási módszerét, s azt akarják, hogy továbbra is Kerekes László maradjon a kórház első embere. A fórumon nem vettek részt a Fidesz politikusai, s nem jött el a leendő igazgató sem, így érdemi vita nem alakulhatott ki a kérdésről.

Szabó Loránd nem bízik abban, hogy a fórum hangulata és a dombóváriak immár jól érzékelhető óhaja a legcsekélyebb módon is hatna a város fideszeseire. A polgármester prognózisa szerint a Fidesz újra megszavazza majd Nagy Mihály megbízását, s ő legfeljebb annyit tehet (s azt, mint ígérte, meg is teszi), hogy a pályázat elmaradása miatt jogorvoslatot kér a megyei kormányhivataltól.

A fórumon többen felvetették, hogy esetleg megpróbálnák valamilyen demonstrációval befolyásolni a testületi ülésre érkező fideszes képviselőket, de erről Szabó lebeszélt mindenkit. A polgármester úgy véli, azért sem érdemes ujjat húzni a fideszesekkel, mert ha a párt csúcsán megharagszanak a városra, akkor a kórháznak „annyi”.

Ungár Tamás
(forrás: Népszabadság Online )