2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Zika, szuperbaktériumok - kinek éri meg?

A Reutersnek köszönhetően világszenzáció lett a brazzil.com hírportálban megjelent két tanulmány, mely a riói olimpia egészségügyi veszélyeit összegzi. A napi.hu számol be a részletekről.

Eltanácsolja a riói olimpiától a sportolókat és a turistákat az önkéntesek munkájával készülő, Brazíliával foglalkozó brazzil.com hírportál. A rendezőket sok kritika érte részben azért, mert nőtt az erőszak a nagyvárost körülvevő bádogvárosokban, és mert nem veszik elég komolyan a Zika-vírus okozta fertőzésveszélyt, ám ez nem minden, olvasható a Napi.hu-n.

A portálon megjelent cikk idézi a Reuters birtokába került, két nem nyilvános tanulmányt, amelyekből kiderült, hogy a környék az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumokkal fertőzött. A kórokozókat megtaláltak az összes riói strandon, az evezős, a kajak-kenu és egyes úszóversenyek helyszínén is.

Ezek a szuperbaktériumok az elégtelen szennyvízkezelés miatt keletkeztek, majd bekerültek a folyóvizekbe. A riói rendezők azt ígérték, hogy a játékok idejére a város szennyizének 80 százalékát begyűjtik és megtisztítják, ám az AP megrendelésére készült felmérés szerint ezt nem tartották be. Így az említett versenyszámok sportolói szennyvíznek minősülő vízben lesznek kénytelenek versenyezni.

A KPC rövidítéssel jelölt szuperbaktérium eredetileg csak kórházak szennyvizében élt. Az USA Centers for Disease Control and Prevention (CDC) intézete szerint sürgős beavatkozásra lenne szükség, mert megtámadhatja a beteg tüdejét, vérrendszerét, vizelési rendszerét, illetve gyomor- és bélrendszerét, valamint agyhártyagyulladást okozhat. A CDC szerint azok közül, akiket ez a szuperbaktérium megfertőz, minden második beteg meghal – olvasható a hírportálon, ahol a cikk folytatódik.

A hírt némiképp árnyalja, hogy több mint két évvel ezelőtt vettek mintát a szuperbaktériummal fertőzött riói strandokon, azóta nincs olyan információ, amely szerint előfordultak volna fertőzések az ottaniak körében – közölte az Állami Népegészségügyi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatal az MTI-vel.

 

(forrás: napi.hu)
hirdetés

Könyveink