2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Visszavont sterilizációs utasítás Indiában

A 444 szerint a bírálatok hatására visszavonta a férfi egészségügyi dolgozóknak kiadott utasítását Madhya Pradesh indiai állam kormánya. Az egészségügyi dolgozókat az utasításban azzal fenyegették, hogy ha nem beszélik rá az év végéig legalább egy páciensüket vazektómiára, kirúgják őket állásukból.

Az utasítással azon az aránytalanságon akartak javítani, hogy az államban a férfiassággal kapcsolatos tévhitek miatt szinte senki se kér vazektómiát, amit a helyiek a kiheréléssel azonosítanak. Így a fogamzásgátlás szinte teljes egészében a nőkre hárítódik, írja a Guardian nyomán a lap.

Az állam kongresszuspárti kormánya a bírálatok hatására kényszerült visszakozni. Az államban ellenzéki, de országosan kormányzó BJP párt vezetői elfogadhatatlannak nevezték, hogy a dolgozókat "íly módon zaklassák".

Kamal Nath, Madyah Pradesh miniszterelnöke utasította egészségügyi miniszterét, hogy vonja vissza a sterilizációs parancsot. "Senkit se fogunk sterilizációra kényszeríteni. Senki se fogja elveszíteni az állását. Csak tájékoztatni fogunk", jelentette be ezután a miniszter, Tulis Silawat.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink