hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Veszélyes medencék

Az uszodák, strandok, termál- és élményfürdők fertőzésveszély szempontjából kockázatosabbak, mint a természetes vizek, írja a Qubit.

Az USA 46 államából és Puerto Ricóból származó, 2000 és 2014 közötti epidemiológai statisztikák és kórtörténetek alapján az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) kutatói azt találták, hogy az uszodák, strandok, termál-, gyógy-, illetve szállodai élmény- és pezsgőfürdők, valamint a „háztáji” medencék fertőzésveszély szempontjából kockázatosabbak, mint a természetes, vagyis folyó-, tó-, vagy tengerparti fürdőzőhelyek, írja a Qubit.

A hotelek melegvízű, jacuzzi néven közismertté vált élménykádjai állnak a CDC kockázati listájának élén – a jelentett esetek 32 százalékával. A legtöbb embert megbetegítő kórokozó-lista éllovasa a 22 ezer áldozatot produkáló Cryptosporidium parvum nevű egysejtű bélparazita, kiváltója lehet heveny epe-, máj- és hasnyálmirígy gyulladásnak is. A második helyezett a Pseudomonas aeruginosa baktérium, a kórokózó által kiváltott két legjelemzőbb betegség a hallójáratgyulladás és a szőrtüszőgyulladás. A CDC összegzése szerint a Legionella baktériumtörzs tagjai a bronzérmesek.

Az amerikai járványügyi szakemberek szerint a felsorolt kórokozók ellen semmit sem ér a szokásos védekezés, vagyis a víz klórozása. A Cryptosporidium akár egy hétig is megőrzi fertőzőképességét klóros közegben, a Pseudomonas és a Legionella pedig rezisztens e fertőtlenítő szerre. A CDC tanulmánya a medencék vízének ózonos, illetve UV-fényes sterilizálása mellett leginkább a prevencióra hívja fel a figyelmet.

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés