hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Veszélyben a járványügy

A nagy állami leépítés miatt ellehetetlenülhet több járványüggyel foglalkozó labor, derül ki a Népszava összeállításából.

A Nemzeti Népegészségügyi Központban is nagy károkat okoz a leépítés – ez az a csúcsszerv, amely egyrészt az Országos Közegészségügyi Intézetből (OKI) jött létre, ide tartozott a járványügyi igazgatóság – másrészt az országos tiszti főorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára által irányított egységeket kapta meg. Az 1200 alkalmazottat foglalkoztató intézményben háromszáz státusz szűnt meg. Emiatt a járványüggyel foglalkozó laborok közül több is ellehetetlenülhet. Itt végzik egyebek mellett a botulizmus vizsgálatát, de ide küldik be a mintát a kórházak, ha a vírusos agyhártyagyulladás lehetősége merül fel. Itt vizsgálják a terrorgyanús küldemények tartalmát, továbbá itt található Közép-Európa egyetlen, népegészségügyi célból létrehozott, legmagasabb biztonsági szintű laboratóriuma is. A helyzetről sokat elárul: a gyermekbénulás kórokozójával foglalkozó laborban négy emberből kettő önként felmondott a leépítésekkel összefüggésben. „Munkájukhoz speciális tudásra és kellő gyakorlatra van szükség, ezért pótlásuk nem lesz egyszerű, viszont ha ebben a laborban leáll a munka, abból nemzetközi botrány lesz – mondta a Népszava informátora.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink