hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Versenyfelügyeleti bírságcsökkentés

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a GE Hungary Kft. és a Silver Wood – IT Kft. jogsértést követett el a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak radiológiai IT termékeinek beszerzésekor azzal, hogy a két társaság 2015 májusában megállapodott a nyertes vállalkozás személyében, és ezért egyeztették ajánlati áraikat is. Az eljárás alatt azonban mindkét vállalkozás együttműködött a hatósággal, ezért a GVH több mint tízmillió forintos bírságcsökkentést alkalmazott.

A jelentős összegű bírságelengedés egyrészt annak köszönhető, hogy a GE Hungary Kft. engedékenységi kérelmet terjesztett elő, elismerve a jogsértést és becsatolva az azt alátámasztó bizonyítékokat. Másrészt a Silver Wood – IT Kft. egyezségi eljárás keretében ismerte el a GVH által megállapított tényállást és mondott le jogorvoslati jogáról, ezért a GVH 30 %-kal csökkentette a vele szemben kiszabott bírságot. További 5%-os mérséklést eredményezett, hogy a vállalkozás utólagos megfelelési programot (compliance) dolgozott ki, és vállalta, hogy részletesen igazolja annak végrehajtását.

A vállalkozások együttműködő magatartására figyelemmel a GVH mellőzte a bírság kiszabását a GE Hungary Kft.-vel szemben – az engedékenységi politika törvényi szabályozására figyelemmel –, míg a Silver Wood – IT Kft. esetében a fentieknek megfelelően több mint harmadával, 2.600.000,- Ft-ra csökkentette a kiszabott bírságot. Így a Hivatal összességében több mint tízmillió forintos bírságcsökkentést alkalmazott a vállalkozások együttműködésére tekintettel.

(forrás: GVH)
hirdetés

Könyveink