2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Veronai baleset: hazaszállítják az egyik sérültet (Frissítés: hazahozták!)

Szerdán a budapesti Honvédkórházba szállítják az olaszországi buszbaleset egyik Veronában ápolt sérültjét, mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornának.

Szijjártó Péter azt mondta: az égési sérüléseket szenvedett sérültet légi úton hozzák Magyarországra. Ellátását a budapesti Honvédkórház vállalta. A másik sérültet, aki fejsérülést szenvedett, továbbra is Olaszországban ápolják. Állapota stabil, de továbbra is mesterséges kómában tartják, hangzott el a déli Híradóban.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A halálos áldozatok földi maradványait szombaton szállították haza. A veronai buszbaleset Honvédkórházba került négy sérültje közül ketten már korábban elhagyhatták az intézményt.

Frissítés: Hazahozták

 

A sérülttel nem sokkal három óra előtt érkezett meg a mentőautó a ferihegyi repülőtérről. Tamás Róbert orvosigazgató elmondta, a 40 év körüli férfi állapota stabil, beszéltek vele, azonban súlyos égési sérülései vannak. Veronában már többször megműtötték, és itthon is több műtét vár majd rá. "Hosszú lesz a felépülése".

Beszámolt arról is, hogy a még Veronában, koponyasérülés miatt ápolt sérült hazaszállításáról a jövő héten születhet döntés. A már a Honvédkórházban ápolt két sérült állapotáról az orvosigazgató azt mondta, főként égési sérüléseik vannak, jó állapotban vannak, az eddigi műtétek sikerültek, de valószínűleg rájuk is további beavatkozások várnak.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink