hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Véradókampányt indított az OVSZ

Sürgős műtét nem maradhat el vérhiány miatt – mondta az M1 reggeli műsorában Drexler Donát, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója.

Az influenza és a hideg időjárás miatt egyaránt csökkent a véradók száma, ezért fokozza aktivitását az OVSZ és a Vöröskereszt – mondta az M1 reggeli műsorában Drexler Donát, a vérellátó vezetője. Bár még mindig akadnak rendszeres véradók, a korábban generációkon átívelő, „örökölt” szokás mára nem igazán jellemző, a fiatalokat nem lehet a klasszikus szlogenekkel megszólítani, ezért a szervezetek most azon igyekeznek, hogy számukra is vonzóvá tegyék a véradást.

Évente egy-két százalékkal csökken a donorok száma, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a kórházak vérigénye is kevesebb, hasonló arányban. A megfelelő mennyiségű vérkészlet biztosításához országosan 1500 véradót kell behívni naponta. Drexler hangsúlyozta, vérhiány miatt akut műtét eddig sem maradt el, és ez később sem fordulhat elő. Azonban a kórházak vezetőivel nemrégiben tartott megbeszélésen kiderült, hogy az ütemezett műtétek esetében is nagyon alacsony ez a szám, mindössze két-három nap csúszással ezekhez az operációkhoz is biztosítani tudják a vért.

(forrás: M1 - Ma reggel)

cimkék

hirdetés

Könyveink