hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Velkey már látja a jeleket

Velkey Györgynek, a Magyar Kórházszövetség elnökének egy a Magyar Nemzetben megjelent interjúját idézi az orvosi kamara honlapja.

Az idézett interjúban Velkey lendületesen érvel a kórházfenntartó megerősítése mellett. A lezajlott tulajdonosváltás kapcsán mondja, hogy „eredménye néhány éven belül jelentkezik a betegek szintjén. Ehhez azonban az egész működést meg kellene támogatni forrásokkal. Az egészségügy nem tud ennyi pénzből magas színvonalon, a munkatársak, betegek megelégedettségére működni. A fenntartói apparátus gondjaira is megoldást kellene találni, hiszen jelenleg száznál több kórház tartozik a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) alá, és alig több mint hatvan ember vesz részt az intézményfelügyeletben és -irányításban. Ez nagyon kevés, így az adminisztratív folyamatok sokszor lassan haladnak. Bár észlelhető, hogy erősödik a fenntartónál a szakértőhálózat, az erőforrás hiánya itt is megjelenik. Külön megemlíteném a fenntartónál levő feladatok forráshiányát: ma a mindennapos amortizációpótlásra, műszervásárlásra, vis maior ügyekre borzasztóan kevés pénz áll rendelkezésre a nagyberuházásokon kívül.
...  A GYEMSZI valóban messze van az intézménytől, annak dolgozóitól, de ha a térségi egészségszervezési központok kellő hatáskört kapnak, és elvégzik a koordinatív feladatokat, be fog indulni a rendszer. Ennek jeleit már látjuk, bár a tartósan életképes modelltől még messze vagyunk” – idézi szavait a mok.hu.

cimkék

hirdetés

Könyveink