hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Végre itt is lesz gyermekpszichiátriai ellátás

Gyermekpszichiátria épül a BAZ megyei kórházban, amely az első Északkelet-Magyarországon, számol be az alapkőletételről a BOON.

Gyermek- és ifjúságpszichiátria épül, közel 485 négyzetméteren a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Csabai kapui telephelyén, azaz a Semmelweis Tagkórházban. Az alapkövet csütörtökön helyezték el.

A 360 millió forintból megvalósuló zöldmezős beruházás az Állami Egészségügyi Ellátó Központ konzorcium vezetésével és egyetemi konzorciumi partnerek részvételével a „Gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése” elnevezésű kiemelt projekt keretében történik, írja a BOON.

A beruházás részleteit dr. Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója ismertette:

„Az említett 6 milliárd forint csak egy része annak a szélesebb körű fejlesztésnek, amelyet a gyermekpszichiátria mellett a gondozóhálózatra és lakosságedukációra fordítunk. Ezeket először meg kell próbálni a családban és az iskolában rendbe hozni.

(forrás: Boon.hu)
hirdetés

Könyveink