hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

„Védd a veséd!”

Flashmobbal és plakátkiállítással hívják fel a figyelmet a vese központi szerepére a csütörtöki világnapon egy budapesti rendezvényen.

A Madách Színház Társulatának közreműködésével flashmob produkció várja az érdeklődőket a fővárosi Mammut bevásárlóközpontban, emellett kiállítás látható a Nemzeti Vese Program pályázatra beérkezett alkotásokból.

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége minden év márciusának második csütörtökét a vese világnapjává nyilvánította magyar kezdeményezésre. A több mint 100 országban megtartott világnap központi üzenete: "Előzd meg a vesekárosodást! Védd a vesédet, tudd meg, hogyan!". A világnap célja felhívni a figyelmet a vese központi szerepére általános egészségi szempontból, csökkenteni a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakoriságát, súlyosságát - közölték a szervezők az MTI-vel.

Magyarországon a betegek több mint felénél sürgősségi helyzetben - csak a vesebetegség végstádiumában - ismerik fel a veseelégtelenséget. Az ilyenkor fennálló életveszélyes állapot a dialíziskezelés azonnali elkezdését teszi szükségessé. Pedig az időben felfedezett vesebetegség gyógyszeresen kezelhető, progressziója jelentősen lassítható. Ma Magyarországon csaknem 600 ezer ember szenved a vesebetegség valamely stádiumában, és ez a szám évente 3-4 százalékkal növekszik.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés