hirdetés
hirdetés
2017. szeptember. 24., vasárnap - Gellért, Mercédesz.
hirdetés

Varga: Az egészségügy hátrányát nem lehet ledolgozni pár nap alatt

Az egészségügy lemaradását, hátrányát nem lehet pár nap alatt ledolgozni, azonban a kormány 2010 óta 500 milliárd forintot fordított a kórházak megújítására, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Szent János Kórház nővérszállójának felújítása kapcsán.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

A felújítások és eszközbeszerzések mellett a miniszter szükségesnek nevezte az ágazatban a bérfejlesztést, ami 2010 óta két ütemben meg is történt. Mint utalt rá, béremelésre korábban 300 milliárd forintot, 2016 szeptemberétől 2017 végéig pedig újabb 100 milliárdot fordítanak.

"Szükség van arra, hogy a gazdaság növekedésével párhuzamosan ebben az ágazatban is a bérek egyre versenyképesebbek, magasabbak legyenek", fogalmazott, hozzátéve: az az áldozatos munka, amit az egészségügyben dolgozók végeznek, az ennél jóval nagyobb támogatást is indokol. Varga Mihály kitért arra, hogy a rezidenseknek 50 ezer forintos plusz támogatást tud nyújtani a kormány a következő hónapokban, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő munkaerő az ágazatban.

A nővérszálló felújítása azért fontos, emelte ki, mert a környezet megújítása is hozzá kell, hogy tartozzon az egészségügyhöz, hiszen fontos, hogy a ledolgozott órák után milyen körülmények között tudnak pihenni az alkalmazottak.

Varga Mihály a Szent János Kórház ellátási körzetéhez tartozó II. kerület országgyűlési képviselőjeként külön köszönetét fejezte ki azon helyi lakosoknak és lokálpatriótáknak, akik az intézmény megújítását kezdeményezték. Ez a megújítás csak egy része annak, ami az egészségügyben történik, szükség van arra, hogy további felújítások, átalakítások történjenek, tette hozzá a politikus.

A nővérszálló 130 millió forint uniós és 350 millió forint kormányzati támogatásból újul meg.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink