hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Van kórház, ahol senki nem kapott béremelést

Vannak olyan kórházak, mint az ózdi, amelyeknek minden alkalmazottja kimaradt a többletjuttatásból – írja a keddi Magyar Nemzet.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a lapnak elmondta: tudomásuk szerint minden olyan intézmény megkapta a béremelés fedezetét, amelynek a jogszabály szerint járt. Vannak azonban olyan intézmények, amelyek kimaradtak a juttatásból. Az egyik ilyen kórház az ózdi, amely azt kérte a Kórházszövetségtől, járjon közben a kormánynál.

Az ózdi kórház dolgozói azért maradtak ki a béremelésből, mert az intézmény állami tulajdonban van ugyan, de működtetését nem az állam, hanem egy magáncég végzi. Rácz Jenő úgy látja, nem lett volna szabad ily módon különbséget tenni az intézmények között, hiszen az ózdi is közfeladatot ellátó kórház, az ott dolgozók ugyanazt a munkát végzik, és ugyanolyan keveset keresnek, mint a többiek.

(forrás: MTI / Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink