hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Utánpótlásról a sztrájktárgyalás harmadik fordulóján

Március 16-án folytatódnak a sztrájktárgyalások, közölte az Emmi a hétfői fordulóról szóló beszámolójában.

Fiatal, lelkes, a gyógyításban motivált, a betegekért tenni akaró fiatalok bizalommal mondták el a kormány képviselőinek – a meghívott orvostanhallgató, szakorvos jelölt, szakdolgozók, diplomás szakdolgozók – gyakorlati tapasztalataikat, elvárásaikat és javaslataikat, hogy a hivatásukat a betegek szolgálatában magas színvonalon gyakorolhassák – közölte lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy családbarát munkahelyekre van szükség az egészségügyben is, és a pályakezdő fiatalok megfelelő bérezésére, hogy ők is családot tudjanak alapítani.

A bérfelzárkóztatással kapcsolatos sztrájktárgyalás idei harmadik fordulója dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkár vezetésével és dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár részvételével zajlott a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete és stratégiai partnerei: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselői között.

Cser Ágnes az MSZ EDDSZ elnöke napirend előtti javaslatával kezdeményezte a koronavírussal összefüggésben, hogy az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozók a munkavégzésük során az esetleges karanténbe kerülésük idejére ne táppénzt, hanem teljes bérüket kapják meg, az erre vonatkozó Kollektív Szerződés kiegészítő javaslatot vállalják megküldeni. Ezen kérését Horváth Ildikó államtitkár asszony támogatta.

Szó esett arról is, hogy mivel az OKJ képzések kivezetésre kerülnek a rendszerből a kormány hamarosan megteszi az egészségügyi szakdolgozók besorolásához szükséges lépeseket, a 2019. évi LXXX. törvény a szakképzésről megjelent jogszabály figyelembevételével, hogy a téves jogszabály értelmezéssel ne érje hátrány a szakdolgozókat, az új rendelkezés 2020. szeptember 1. után belépőkre vonatkozik.

Az alapellátás alkalmazott egészségügyi dolgozóira is fenntartották a bértáblák kiterjesztését, mint ahogyan az a védőnőkre már megtörtént, valamint elengedhetetlennek tartják a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtókra vonatkozó 2019-es bértábla javaslatuk bevezetését.

A MOK által módosított 2019-es, korábbi bérfejlesztési tervet még pontosítani kell, mely a kormány részéről felmerülő igény, hogy a béremelés valóban mindenki számára előnyt jelenthessen, ezért ez további egyeztetést igényel.

A tárgyalás március 16-án folytatódik.

hirdetés

Könyveink