hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Újdonsággal bővül az Uzsoki-modell

Új kísérletbe fog a fővárosi Uzsoki kórház: az orvosok tevékenységének objektív mérésére próbálnak ki egyfajta módszertant – írja a NOL.

Már tavaly óta egy kifejezetten az egészségügyre kikísérletezett kontrolling rendszert működtet az Uzsoki kórház főigazgatója. Ennek lenne októbertől egy új eleme, az úgynevezett humanmodul, amely az orvosok gazdasági és terápiás döntéseit rögzítené.

Ficzere Andrea főigazgató a Népszabadságnak hangsúlyozta: eleinte csak információkat gyűjtenek az orvosok munkájáról. A tervek szerint az orvosok értékeléséhez megnéznék, hogy ki, hány diagnosztikai vizsgálatot, konzíliumot kért. Hány esetben operált és asszisztált, s azt is, hogy ezek a beavatkozások hogyan végződtek, volt-e szövődmény. Rögzítenék, hogy betegeik milyen gyorsan gyógyultak, és mindehhez milyen és mennyi gyógyszert használtak föl.

Az új rendszerrel októbertől még csak ismerkednek majd az orvosok. A cél az, hogy minden érintett naprakészen követhesse saját mutatóit, amiket akár össze is hasonlíthatna másokéval. Ha már a rendszer jól működik, kiderül, melyek azok az információk, amelyek segíthetnek a betegnek is orvost választaniolvashtó a nol.hu-n.

hirdetés

Könyveink