2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Újabb regionális korlátozások a pandémia miatt

Újabb regionális korlátozások lépnek életbe Nagy-Britannia egyes részein, de nem javul a helyzet Németországban, Romániában, Szlovákiában sem – egyebek között.

A legszigorúbb korlátozó intézkedések Walesben válnak hatályossá vasárnap estétől. A szigorítások a 3,1 milliós walesi lakosság felét érintik. A helyi kormányzat rendelete alapján nyolc dél-walesi megyében, köztük a két legnagyobb megyei rangú városban, Swansea-ben és Cardiffban - a walesi fővárosban - a nem egy háztartásban élők nem találkozhatnak zárt térben, így egymás lakásaiban sem, és nem tölthetik együtt az éjszakát. Ez ismerősökre és családtagokra egyaránt vonatkozik. A nyolc megyét és a két nagyvárost az ott élők - néhány kivételes indoktól eltekintve - vasárnap estétől nem is hagyhatják el, illetve máshonnan ezekre a területekre nem lehet belépni.

A kivételek közé tartozik, ha valakinek csak máshol hozzáférhető sürgős orvosi ellátásra van szüksége, ha valaki az érintett területeken kívüli iskolába jár, vagy a lezárt térségen kívül van a munkahelye és otthonról nem tudja ellátni munkáját. Az érintett walesi térségekben a pubok 22 óra után nem szolgálhatnak fel alkoholt, és 22:20 órakor be kell zárniuk.

Hasonló intézkedések Angliában és Skóciában is életbe léptek az elmúlt napokban: ebben a két országrészben 22 órakor minden vendéglátóhelynek be kell zárnia, bár a házhozszállításra rendelt ételek továbbra is kiszállíthatók.

A legutóbbi adatok szerint a korlátozásoktól érintett walesi térségekben 38 és 152 között van a százezer lakosonkénti koronavírus-fertőzöttek száma. A Nagy-Britanniában honos gyakorlat alapján a hatóságok ott rendelnek el helyi korlátozásokat, ahol százezer lakosra számolva húsz főnél többen fertőződnek meg.

*

Az előző hét adataihoz képest 144 százalékos emelkedéssel 168,3-ra szökött fel a 100 ezer lakosra jutó aktív koronavírussal fertőzöttek száma vasárnapra Belgiumban, közölte a belga nemzeti közegészségügyi intézet vasárnap. A fertőzöttek átlagos napi száma 1528,7-re nőtt az elmúlt egy hétben, ami 24 százalékkal nagyobb a múlt vasárnap közölt adatokhoz képest. A fertőzési ráta 1,353-ra rúg, ami azt mutatja, hogy a járvány erősödik. Az igazolt esetek száma jelenleg 112 ezer 803 az országban.

*

A szombati ünnepnapon elvégzett csekélyebb számú teszt több mint 13 százaléka bizonyult pozitívnak, ami azt jelzi, hogy a zárlat második hetében, a jóm-kipúr ünnep előestéjén rendkívül magas az új koronavírus-fertőzések száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a szombaton elvégzett 43 ezer 499 teszt alapján 5723 új vírushordozót azonosítottak, vagyis az elvégzett vizsgálatok több mint 13 százaléka bizonyult pozitívnak.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 229 ezer 148 ember, vagyis nagyjából minden negyvenedik izraeli fertőződött meg igazoltan a koronavírussal. Jelenleg 68 ezer 586 aktív vírushordozót tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A fertőzési ráta megközelíti a két és felet, vagyis minden két koronavírus-hordozó együtt öt újabb embert fertőz meg. A járvány akkor van visszaszorulóban, ha ez az arány az egyes szám alá esik, és akkor terjed, ha nagyobb egynél.

Hezi Levy, az egészségügyi minisztérium igazgatója a katonai rádióban vasárnap kijelentette, hogy szerinte az őszi zsidó ünnepek után, vagyis október közepén nem fog visszatérni az ország a zárlat előtti állapotokhoz mindaddig, amíg 10 százalék alá nem süllyed az elvégzett teszteknél a pozitív esetek aránya. Benjámin Netanjahu miniszterelnök szokatlan módon szombaton tett közzé a közösségi médiában egy üzenetet. Ebben azt mondta, hogy a kormány elkövetett tévedéseket, amikor az első hullám után túl gyorsan újranyitotta a gazdaságot, és amikor megkezdték a tanítást szeptember elején. A kormányfő elkerülhetetlennek nevezte az országos zárlatot a jelenlegi helyzetben, noha egészségügyi és gazdasági szakemberek korábban azt mondták, hogy e nélkül is lehetne hatékonyan védekezni.

*

A rossz járványügyi mutatók miatt hétfőtől éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be Montenegró három városában, Niksicben, Beranében és Andrijevicán. A helyi sajtó beszámolója szerint a kijárási tilalom 22 és reggel 5 óra között lesz érvényben mindennap mindaddig, amíg nem javul a járványhelyzet az adott településen. Emellett bezárták a vendéglátóhelyeket, és megtiltották a családi és baráti látogatásokat is, egy-egy lakásban csak az adott család tagjai tartózkodhatnak.

A Nyugat-Balkánon szombatról vasárnapra 725-tel nőtt az igazolt fertőzöttek és 13-mal a halálos áldozatok száma. Vasárnapra a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 74-gyel 33 ezer 312-re, Koszovóban 46-tal 15 ezer 417-re, Észak-Macedóniában 137-tel 17 ezer 483-ra, Montenegróban 235-tel 9709-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 233-mal 26 ezer 794-re emelkedett.

*

Szlovákiában már csaknem egy hete minden nap új rekordot dönt a Covid-19 vírusfertőzéssel újonnan regisztrált személyek száma, pénteken több hónap után ismét túllépte az aktív fertőzöttek száma a már meggyógyultakét, derült ki a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szombaton közétett adataiból.

*

Romániában az utóbbi 24 órában 1552-vel emelkedett és ezzel meghaladta a 120 ezret a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. A stratégia kommunikációs törzs (GCS) szombati jelentésében szereplő napi esetszám több mint 15 százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál. Romániában augusztus eleje óta másfél hónapig egyenletesen - átlagosan napi 1200-zal - növekedett a fertőzöttek száma, de az utóbbi két hétben ismét gyorsulni kezdett a járvány terjedése, most már a napi 1330 új eset számít átlagosnak.

*

Tovább erősödött a koronavírus-járvány második hulláma Németországban, és az új fertőzések száma bő öt hónapja a legmagasabbra emelkedett a szombaton megjelent hivatalos adatok szerint. A teszttel igazolt új fertőzések száma 24 óra alatt 2507-tel emelkedett a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint. Ennél több új esetet legutóbb április 18-án jegyeztek fel, amikor 3609 fertőzést regisztráltak.

A napi új esetek száma egy hónapon belül ötödször lépte át a kétezret. Az utóbbi napokban számos további járványügyi mutató is romlott. Az egy hét alatt kimutatott fertőzések százezer lakosra vetített száma például meghaladta a 13-at, pedig szeptember elején még 10 alatt volt.

A szövetségi kormány a többi között a tesztelési gyakorlat és a karanténszabályok átalakításával készül a járvány második hullámának megfékezésére. Angela Merkel kancellár kedden, szeptember 29-én egyeztet erről a tartományi kormányfőkkel. Az új stratégia október közepére készülhet el. Központi elemei közé tartozik majd az úgynevezett antigén-gyorstesztek alkalmazása. Bajorország tartomány kormánya már be is jelentette, hogy beszereznek tízmillió ilyen eszközt.

*

Nem csökkent jelentős mértékben az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában, derült ki a válságstábok szombati jelentéséből. Horvátországban egy nap alatt 212-vel nőtt és elérte a 16 007-et az azonosított fertőzöttek száma. Csütörtökön még 223 új esetről számoltak be. Három idős, krónikus beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 269-re nőtt, 14 405-en viszont már meggyógyultak. Kórházban ápolnak 271 beteget, közülük 25-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 1333, és 9257 ember van hatósági karanténban.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint pénteken 184-gyel 5191-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Csütörtökön még rekordszámú, 192 új esetről számoltak be. Egy új haláleset történt, a járvány eddigi elhunytjainak száma így 146-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 72-en vannak kórházban, közülük tizenhetet ápolnak intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 1588. A járvány megjelenése óta 215 531 tesztet végeztek el, az elmúlt 24 órában 2775-öt.

Jelko Kacin kormányszóvivő Twitter-oldalán közölte: a járványhelyzet nem javul az országban, ezért a kormány hétfőtől újabb szigorításokat tervez. Valószínűleg gyülekezési korlátozást vezetnek be, és tíz helyett hat főre csökkentik az összejöveteleken résztvevők számának engedélyezett felső határát.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink