2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Újabb génszerkesztett baba születhet

Az Origo szerint a várandósság 12-14. hetében lehet az a kínai nő, aki szintén részt vett Ho Csian-kuj sencseni tudós tudományos kutatásában.

Ho Csian-kuj tudományos kutatásáról a hazájában folyt hatósági vizsgálat megállapította, hogy a sencseni Tudományos és Műszaki Déli Egyetem kutatója megkerülte a tudományos felügyeletet és megsértette a tudományos irányelveket azért, hogy hírnevet szerezzen és meggazdagodjon. A sencseni egyetem hétfőn honlapján közölte, hogy azonnali hatállyal megszüntette Ho munkaviszonyát, tudományos kutatásait, oktatói munkáját. Az Origo szerint ügyében rendőrségi vizsgálat is folyik

Mint kiderült, nyolc pár vett részt Ho kutatásaiban, minden egyes esetben a férfi volt HIV-pozitív, a nők nem voltak HIV-fertőzöttek. Ho kutatási eredményeinek közzététele után tudósok közölték, nem szükséges génszerkesztést végezni ahhoz, hogy megakadályozzák a HIV-fertőzés átterjedését apáról gyermekére.

William Hurlbut, az amerikai Stanford Egyetem bioetikusa, aki nem értett egyet azzal, amit Ho a génszerkesztés terén tett, az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy két éve ismeri a kínai tudóst, akivel rendszeresen kiterjedt beszélgetéseket folytatott a génszerkesztésről, annak etikai vonatkozásairól, arról, mit szabad és mit nem lehet véghez vinni.

(forrás: Origo)
hirdetés

Könyveink