hirdetés
2024. április. 17., szerda - Rudolf.

Újabb egészségügyi közbeszerzést függesztettek fel

Újabb uniós forrásból finanszírozott egészségügyi közbeszerzést függesztett fel a Közbeszerzési Döntőbizottság a múlt héten, miután "primitív és könnyen átlátható módon" próbálták korlátozni a versenyt az ajánlattevők között, mondta az LMP társelnöke.

Hadházy Ákos csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által kiírt pályázat résztvevőiknek 16 kórházba kellett volna hatféle laborgépet szállítaniuk. Hangsúlyozta, hogy a laborgép fogalma nagyon tág, ezért nincs olyan gyártó vagy forgalmazó, amelyik egyszerre gyártaná vagy forgalmazná az összeset. Az állam viszont ezzel a döntéssel szó szerint kikényszeríti, hogy az értékesítési láncba kapcsolódjon be egy "csomagoló cég", amelyiknek nincs más feladata, csak összevásárolja a gépeket, majd azokat busás haszonnal adja tovább, bírált a politikus.

Véleménye szerint logikus lett volna megengedni, hogy a pályázók ne az összes eszközre, hanem csupán egy-egy féle laborgépre nyújtsanak be részajánlatot. Az  ÁEEK kiírása viszont logikátlanul és érthetetlenül csak azt engedi meg, hogy a jelentkezők az ország egyes régióira pályázzanak, de oda minden gépet le kell szállítaniuk, mondta a képviselő.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink