hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Új ügyvezetője lesz a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak

Október 31-ével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be.

A közlemény szerint Alföldi István 1997 óta töltötte be az NJSZT ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén október végéig fokozatosan adja át feladatait utódjának. Alföldi nevéhez fűződik az NJSZT munkáját immár több mint két évtizede meghatározó mottó: megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, és legjobb tudásunk szerint befolyásolni a jövőt.

"Az elmúlt közel 23 évben közvetlen közelről lehettem szemtanúja, és aktív közreműködője annak, ahogy a számítástechnika a géptermek után az otthonainkat is meghódította – ennek minden áldásos és esetleg kevésbé hasznos hatásával egyetemben"  idézi a közlemény Alföldi Istvánt, aki szerint öröm látni, hogy a mai gyerekek már készségszinten használják a digitális eszközöket.

Beck György, az NJSZT elnöke köszönetet mondott Alföldi Istvánnak a több évtizedes kitartó munkájáért, amely nélkül a társaság nem érhetett volna el olyan kiemelkedő sikereket többek között a digitális írástudás magyarországi elterjesztésében, illetve a magyar ECDL-képzés sosem kerülhetett volna be a világ tíz legjobbja közé.

Szalay Imre matematikusként és informatikusként végzett, több évtizedes tapasztalatot szerzett az ICT-szektorban.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!