hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Új irányelv a gyógyszeriparnak

Az egészségügyért felelős szakminiszterek uniós tanácsa olyan irányelvet fogadott el, amellyel biztonságosabbá kívánja tenni a gyógyszerpiacot – adja hírül az MTI.

Az irányelv értelmében a gyógyszerforgalmazók kötelesek lesznek például megindokolni, miért vonnak vissza egy terméket a piacról. Az elfogadott jogszabály értelmében a tagállamok egészségügyi hatóságai automatikusan értesülnek majd arról is, ha kételyek merülnek fel egy olyan gyógyszer biztonságosságával kapcsolatban, amelyet egynél több tagállamban forgalmaznak.

Az irányelv kidolgozását a 2011-ben Franciaországban kirobbant gyógyszerbotrány miatt látta szükségesnek az Európai Unió. Tavaly hatalmas felháborodást keltett Franciaországban, hogy a Mediator nevű gyógyszer szedése legalább ötszáz, de egyes becslések szerint 2000 ember halálához vezetett, miközben szakértők már 1998-ban figyelmeztettek a tabletta veszélyeire. A készítmény előállítója, a Servier gazdasági okokra hivatkozva az olasz és a spanyol piacról 2003-ban kivonta terméket.

Az elfogadott irányelv kihirdetése után 20 nappal lép hatályba, előírásait pedig 12 hónap alatt folyamatosan kell végrehajtani, azzal a kikötéssel, hogy a legfontosabb rendelkezéseket fél éven belül, tehát legkésőbb jövő nyárig át kell ültetni a gyakorlatba.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink